Több halálos fenyegetést kaptak a Glastonbury szervezői, miután az idei fesztivál szombati napjának húzóneveként szombat estére leszervezték a Kanye West koncertet.
Több halálos fenyegetést kaptak a Glastonbury szervezői, miután az idei fesztivál szombati napjának húzóneveként szombat estére leszervezték a Kanye West koncertet.
William Fichtner is csatlakozott a Függetlenség napja 2-höz, melyben az egyik főszereplőt, egy generálist alakít majd, aki az előzetes információk szerint olyannyira jelentős karakter, hogy történetét a franchise 3. és 4. részében is követhetjük.
Öt év után ismét Budapesten ad koncertet Matisyahu, a hászid reggae kiemelkedő előadója, aki tavaly megjelent Akeda című albumát mutatja be szerdán a fővárosi Millenáris Teátrumban.
Folytatja európai hódítását Ujj Mészáros Károly filmje, a Liza, a rókatündér – ezúttal egy spanyol fesztiválon nyerte el mind az öt lehetséges díjat.
Paul McCartney közölte, hogy hosszú évek után felhagyott a marihuána fogyasztásával és manapság inkább a jó borokat vagy egy finom Margarita-koktélt részesít előnyben.
Több mint kétnapos, 41 méternyi utazás után megérkezett új helyére Martha's Vineyard történelmi világítótornya, ahonnan páratlan kilátás nyílik az Atlanti-óceánra.
Noha óriási sikernek örvend az évente megrendezésre kerülő dalverseny idei díjazottja, a svéd Mans Zelmerlöw, sokak szerint David Guettától lopta a nyertes dalt.
12 ezer rajongója szeme láttára, komoly balesetet szenvedett a színpadon a negyvenéves spanyol énekes, Enrique Iglesias. Egy drón majdnem leszakította két ujját.
Ismét a Kazinczy utcába költözik Magyarország legnagyobb közösségi fesztiválja: a VIII. Judafest Utcafesztivál koncertekkel, kulturális, gasztronómiai és gyerek-programokkal várja a látogatókat június 7-én, vasárnap.
Bár Joseph Kosinski személyében már rendezője is volt a filmnek, mégsem készül el az Olivia Wilde és Garrett Hedlund főszereplésével tervezett Tron 3.
Az Ocho Macho nyerte a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyt szombat este a fővárosi Akvárium Klubban. Így ők lettek azok a szerencsések, akik a Szigeten Robbie Williams előtt léphetnek színpadra.