30. évadját kezdi Bálint András a Radnóti Miklós Színház igazgatójaként. Az évadnyitó társulati ülésen az igazgató elmondta: a színház alappillérei a hagyomány, a megújulás és a nyitottság.
30. évadját kezdi Bálint András a Radnóti Miklós Színház igazgatójaként. Az évadnyitó társulati ülésen az igazgató elmondta: a színház alappillérei a hagyomány, a megújulás és a nyitottság.
Szász Attila filmje nyerte a Montreal World Filmfesztiválon az elsőfilmes kategória elismerését. A díjakat hétfő este osztották ki, az elismerést az alkotók nevében a montreali magyar tiszteletbeli konzul, Szentmihály Gyula vette át.
Szabó Balázs irodalomtanár kezdeményezésére indult a „11 vers" felhívás a Facebookon. A magyar versek megosztása már ezrek üzenőfalát borítja el a közösségi hálón.
A női előadók körében rekordszámú, nyolc albummal szerepel a nagy visszatérő Kate Bush a brit 40-es eladási sikerlistán.
A táncfilm-széria legújabb, sorrendben ötödik darabja egyfajta összegzése az előző négy mozinak. A 2006-ban indult sorozatból jól ismert táncosok, rengeteg rap, hiphop, break, táncpárbajok – mindez 3D-ben.
Két új filmje, a Manglehorn és a The Humbling kapcsán kérdezték újságírók Al Pacinót, hogy miként tudja olyan hitelesen megformálni a depressziós szerepeit, mint az ominózus alkotásokban.
20 év után újabb szériát csinál napjaink egyik legmegosztóbb rendezője. Valaki igazi zseninek tartja, sokan viszont úgy gondolják, hogy az lenne a legjobb, ha nem készítene több filmet.
Először fedeztek fel Neander-völgyi embernek tulajdonított sziklavéseteket. Gibraltár egyik barlangjában legalább 39 ezer éves, kereszt alakú rovátkákra bukkant egy nemzetközi kutatócsoport.
Három évtized alatt számos iskolát, óvodát és lakást épített fel a francia főváros külvárosaiban egy önmagát építésznek kiadó férfi. A 60 éves Philippe Leblanc-t hétfőn két év felfüggesztett börtönre ítélték csalásért és okirat-hamisításért.
A fővárosi Puskin moziban tartandó ünnepélyes megnyitóval és a tavalyi fesztivál legjobbjainak vetítésével ma veszi kezdetét a vasárnapig tartó 10. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál.
Vik Muniz egy művészeti-technológiai iskolát nyit jövő hónapban Rio de Janeiro egyik favellájában. A nyomornegyedben készülő Escola de Vidigal a képzőművész legújabb lépése a brazil oktatási rendszer javítására.
Öt kiemelt jelentőségű budapesti műemléket mutat be a közelmúlt fotópályázatának díjnyertes képeiből rendezett kiállítás, amely hétfőtől látható a Pesti Vigadóban.