Létezett-e igazából Mr. Darcy? Erre a kérdésre válaszol határozott igennel Susan Law brit történész hamarosan megjelenő könyvében, amelyből kiderül, hogy valójában ki ihlette Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének híres hősét.
Létezett-e igazából Mr. Darcy? Erre a kérdésre válaszol határozott igennel Susan Law brit történész hamarosan megjelenő könyvében, amelyből kiderül, hogy valójában ki ihlette Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének híres hősét.
Fliegauf Bence Csak a szél című filmjével zárul kedden a bécsi Opre Roma Filmfesztivál, amelyet a Roma Integráció Évtizede Program 2005-2015 keretében rendeztek meg.
Úgy tűnik, mégsem ért véget Tom Hardy és a DC közös útja annak ellenére, hogy a színész a közelmúltban visszalépett a Suicide Squad egyik szerepétől.
Idén ünnepli 100. születésnapját a magyar animáció és 30 éves a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) eseménysorozata, amelyre a szakmai közönség mellett rajzfilmszerető családokat is várnak június 24. és 28. között Kecskeméten.
Vasárnap kezdődött Milánóban a Roxette 30 éves jubileumi turnéjának európai szakasza. Pár nap múlva már Budapesten is köszönhetjük a 80-90-es évek egyik legnagyobb sztárbandáját.
Univerzális témák, barokk vonalvezetés és mindennapos gondok. Natalie Prass és Courtney Barnett albumai segítenek talpon maradni.
A Hobbit-trilógia Zsákos Bilbója, majd Sherlock Holmes hű társa, John Watson megformálása után az Amerika Kapitány következő részében játszik Martin Freeman.
Tűrhetetlen béklyók, megzabolázhatatlan asszonyok a macsóvilágban. Makrancos Kata, avagy a hárpia megzabolázása – Alföldi Róbert rendezésében a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.
Életének 61. évében szombaton elhunyt Dukász Péter színművész, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szeretett tagja - tudatta a társulat.
Az angol királynő egyetlen szabad éjszakája az volt, amikor 1945. május 8-án még Erzsébet hercegnőként testvérével, Margittal kiszökött a Buckingham-palotából, és a londoniakkal együtt ünnepelte az európai győzelem napját.
Egy New York-i fotós, Anne Lamb képein mitikus szörnyetegekké változtatja a teheneket. Ilyen megvilágítással, ebben a környezetben még biztosan nem láttuk a köztudottan szelíd bocikat.
Plágiumügybe keveredett a Guns 'N Roses. A legújabb hírek szerint azzal gyanúsítják őket, hogy egyik leghíresebb daluk kínosan emlékeztet egy ausztrál rockbanda hét évvel korábban megjelent számára.