A Mad Men - Reklámőrültek a drámai, a Modern család pedig a vígjátéksorozat kategóriában vitte el az Emmy-díjat az amerikai főműsoridős televíziós programok vasárnap megrendezett 62. díjátadó ceremóniáján.
A Mad Men - Reklámőrültek a drámai, a Modern család pedig a vígjátéksorozat kategóriában vitte el az Emmy-díjat az amerikai főműsoridős televíziós programok vasárnap megrendezett 62. díjátadó ceremóniáján.
A sepsisszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes olyan bemutatók és előadások létrehozásával szeretne hozzájárulni az Erdélyben élő etnikumok népzenéjének és néptáncművészetének hiteles megismertetéséhez, amelyek méltón képviselik az erdélyi magyar néptáncművészetet. Számukra a tánc ünnep, mint ahogyan minden magyar számára is az, hiszen népünk, mint minden nép, az ősidők óta minden jelentős eseményt tánccal ünnepel meg.
Mikor Uri Geller két éve felfedezte, hogy a Skócia keleti partjainál található sziget eladó, rögtön tudta, hogy meg kell vennie. Most már az is kiderült, miért.
Megnézzük, hogyan boldogul egy mozgáskorlátozott egy fesztiválon, ha befejezik a hangbeállást itt lesz velünk Roy és Ádám, pólót cserélünk az ökoteregetőkkel, a többi meg alakul magától.
A Zsidó Nyári Fesztivál szimbolikus évfordulóhoz érkezik: idén 13 éves, ezért a zsidó hagyományokhoz illően a fővárosi Dohány utcai zsinagógában a szimbolikus bar micvóval kezdik vasárnap este a kulturális eseménysorozatot.
A Uriah Heep, a Gamma Ray, valamint a Therapy is fellép a szeptember 9-én kezdődő Fehérvári Zenei Napokon (FEZEN); a három napos rendezvényen öt színpadon és egy alternatív helyszínen mintegy száz fellépőt láthatnak-hallhatnak az érdeklődők.
Nézzetek minket ma is, adásunkban bemutatjuk nektek Kamill atyát, beszélgetünk a Zöld Fiatalokkal, és az 1. éves nekerjszatyrot.hu is szóba kerül majd. Lesz zöldhiradó Julissal, és a Folkfree-vel tekerünk egyet.
Több mint egy évtizeden át nyomozott az első James Bond-film forgatókönyvírója, Wolf Mankowitz ellen a brit titkosszolgálat, amely arra gyanakodott, hogy az író a szovjeteknek kémked.
Az 1999-es Amerikai szépség című díjnyertes film után ismét együtt dolgozik Sam Mendes rendező és Kevin Spacey amerikai színész. Ezúttal azonban színházi projektről van szó: William Shakespeare III. Richárdját állítják színpadra Spacey főszereplésével.
Anna Paquin és Kristen Bell is szerepel a Sikoly 4-ben, amelynek forgatása szeptember végéig tart.