A Kultúrpart élő közvetítése a SZIN-ről!
A szeptemberben moziba kerülő Tőzsdecápák-folyatásból származó jövedelmének feléért pereli volt felesége Michael Douglast.
Meghalt Ahna Capri magyar születésű színésznő, aki A sárkány közbelép című filmklasszikusban Bruce Lee partnere volt.
Elhunyt 89 éves korában David George Weiss, számos sláger, köztük a What a Wonderful World című Louis Armstrong-klasszikus szerzője.
Nemsenkilény – monológ nemmindegyembereknek. Ezt a furcsa címet kapta Börcsök Enikő autista szerzők műveiből összeállított előadása. Börcsök Enikővel Rick Zsófi beszélgetett a közelgő bemutató kapcsán.
Rettenetesnek nevezte a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) helyzetét
igazgató a teátrum kedden tartott évadnyitó társulati ülésén.
Minden nap 16-17 óráig várunk titeket zöld hírekkel, gasztronómiával, hírességekkel, és meglessük a kulisszatitkokat is.
Simon Imre fogott már ki huszonöt és harmincöt kilós halat is, de a legutóbbi nagy fogása viszi a prímet: egy ötvenöt kilós harcsa akadt a horgára a Dunán.
Az Esterházyak folytatják, amit őseik elkezdtek, a kismartoni kastélyt továbbra is kulturális központként tartják fenn.
Mindjárt szerda, pakolunk, csomagolunk, feltöltjük a kamerákat. És, hogy miért? Mert újra fiatalnak akarjuk magunkat érezni, ezért a SZIN-ről fogunk tudósítani.
Heves vihar döntötte ki Anne Frank híres gesztenyefáját hétfőn Amszterdamban.
Bemutatták az osztrák nagyközönségnek az Egyesült Államokból tizenkét év után visszaérkezett Egon Schiele-festményt, a Wally Neuzil arcképe című alkotást hétfőn Bécsben.