Valóságos kincsesládát, 75 régi, elveszettnek hitt amerikai filmet találtak Új-Zélandon.
Valóságos kincsesládát, 75 régi, elveszettnek hitt amerikai filmet találtak Új-Zélandon.
Versenyt hirdettek építészeknek és dizájnereknek, öt csillagos rovarhotelek tervezésére.
Akik nem homokzsákot pakolnak, vagy a Dunát nézik, esetleg a strandon lógatják a lábukat, azoknak a Duna Karneválon a helyük.
Kínában fellázadt a katonai módszerek ellen egy internetfüggőkből álló csoport, akiket egy rehabilitációs táborban próbáltak átnevelni.
Kilenc csontvázat sikerült feltárniuk a régészeknek Hatvanban hétfő délutánig az épülő új autóbusz-pályaudvar alatt felfedezett tömegsírban – tájékoztatta lapunkat Bognár Endre városi főépítész.
Nyolc helyszínen változatos programok: néptánc, népzene, világ- és kortárs tánc várja a nagyérdeműt.
A hétvégén több százan látogattak el Lakitelekre a Holt-Tisza partjára, hogy megnézzék mennyit áradt a folyó. Úgy tűnik beindult a katasztrófaturizmus.
E. M. Forster angol író Út Indiába című, 1924-es regénye után egészen 1970-ben bekövetkezett haláláig már nem írt újabb regényt - egy új életrajz szerzője szerint azért, mert homoszexuális kapcsolataiban élte ki energiáit.
Vajon miért látható Barack Obama egy másodpercre napszemüvegben, mobillal a kezében, egy 93-as hip-hop szám videóklipjében?
„Sárgarépát nem jó dombra ültetni…” – énekli az ároktői Zsuzsika néni a helyi fiatalok által készített kisfilmben, miközben szemünk láttára elkészíti a sárgarépás rétest.
Az állatnak sikerült bejutni a lányok szobájába, és az ágyukban támadta meg őket.