Bemutatják a Billy Elliot című musicalt az Erkel Színházban. Az előadáshoz válogatást hirdet a Magyar Állami Operaház, a darab előreláhatólag 2016 nyarán kerül majd színpadra.
Bemutatják a Billy Elliot című musicalt az Erkel Színházban. Az előadáshoz válogatást hirdet a Magyar Állami Operaház, a darab előreláhatólag 2016 nyarán kerül majd színpadra.
68 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után hétfő hajnalban érte a halál Vámosi András Balázs Béla-díjas hangmérnököt és filmproducert - tudatta az MTI-vel a Magyar Filmművészek Szövetsége.
Első alkalommal ír tévésorozatot Nick Hornby angol bestsellerszerző, aki Nina Stibbe Love, Nina című regényének adaptációját készíti el. Az öt egyenként félórás epizódból álló minisorozatot 2016-ban kezdi vetíteni a BBC.
Portugália, Japán és Argentína nemzetközi filmfesztiváljain is bemutatkozik Ujj Mészáros Károly első mozifilmje, a Liza, a rókatündér című abszurd romantikus vígjáték.
La vie est d’hommage (Az élet tiszteletadás) címmel 2016 tavaszán jelenik meg a québeci Boréal kiadó gondozásában a Jack Kerouac amerikai író eddig ismeretlen francia nyelvű műveit összegző könyv.
Amerikába költözik és az Apple-nek fog dolgozni a közismert Zane Lowe, aki a BBC Radio1 hétköznapi, esti sávjának sztár hangja volt. A helyére egy kollégája Annie Mac lép, aki március 9-től veszi át a zenei rádió egyik kulcspozícióját.
Köztéri kampányt indított a Telekom, melynek üzenete, hogy a telefontársaság segít a szerelmeseknek leküzdeni a fizikai akadályokat. A cég megbízásából a DDB Reklámügynökség történelmi személyeket hozott össze szerelmükkel.
94 éves korában, otthonában érte a halál Louis Jourdant, a Hollywood utolsó francia szeretőjeként is emlegetett francia színészt. A szombaton bekövetkezett tragédiáról Jourdan életrajzírója, Olivier Minne számolt be.
Minden más produkciót megelőzve 81,7 millió dollárt hozott A szürke ötven árnyalata című amerikai romantikus dráma forgalmazásának első hétvégéjén az észak-amerikai mozikban.
A jótékonykodás kevés, a másik hibáztatása nevetséges. Meg kell osztani a javakhoz való hozzáférést, elsősorban a minőségi tanuláshoz és a lakhatáshoz való jogot.
A kultikus brit banda 1962-ben tartott koncertjeinek vágatlan verzióit és eredeti felvételeit árverezik el Londonban. A zenei ritkaságok gyűjteménye a becslések szerint 100,000 font (41 millió forint) feletti áron kelhet el.
„Ha egy négyzetkilométeren belül megfelelő számú őrült él, merész dolgok születhetnek” - mondta Antal Árpád polgármester a március 18–31. közt Sepsiszentgyörgyön rendezett Reflex 3 Nemzetközi Színházi Fesztivál kapcsán.