Dzsessz, musical, kortárs ősbemutató, bécsi klasszikus egyaránt szerepel a budapesti zenei intézmények évbúcsúztató, újévet köszöntő műsoraiban.
Dzsessz, musical, kortárs ősbemutató, bécsi klasszikus egyaránt szerepel a budapesti zenei intézmények évbúcsúztató, újévet köszöntő műsoraiban.
A jövő évben ismét egy csapatban játszik majd a legendás csapat két tagja, akik 2008 óta nem adtak ki közös anyagot.
A Jászai Mari-díjas színésznő, a Magyar Köztársaság Érdemes művésze 1941. december 28.-án látta meg a napvilágot Debrecenben.
65 éves korában, szívroham következtében érte a halál a bollywoodi színészt, aki pénteken családjával együtt Dubaiban tett látogatást.
Sűrű programmal indul a január Várjon Dénes zongoraművész számára. Először Padovába utazik, majd Párizs, Philadelphia, Washington, London következik. Néhány itthon töltött hét után németországi turnéra indul.
Két évnyi munka eredménye a szimbólum, melyen az Akadémia "A" betűjét formázó háromszögben megjelenik az Oscar-szobor formája.
Az ország legnépszerűbb zenekarai lépnek színpadra a fővárosi Hungexpo területén ma kezdődő háromnapos eseményen, melyet idén rendeznek meg először.
Remixek címmel jelent meg a Compact Disco tagjának saját cd-je. A dj-ként is aktív zenész albumán 12 népszerű magyar előadó egy-egy dalának átértelmezése szerepel.
Kivesézi modern szokásainkat az amerikai filmrendező Jason Reitman: következő munkája a kütyük és az internet hatásairól szól majd.
Új típusú hangszórót fejlesztett ki a most húszéves Papp Gergely, akinek technológiájáról nemzetközi cégek is érdeklődtek már.
Zimbabwe vidéki részein az esős évszakban sokan válnak krokodilok áldozatává, de nagyon ritkán jelentik az eseteket. A The Herald című helyi lap egy apuka hőstettéről számolt be, aki kisfia életéért harcolt.
Szilveszterkor készül Magyarország első közösségi dokumentumfilmje BÚÉK címmel. Az egész estés produkcióhoz bárki küldhet mozgóképet, emellett a fiatal filmesek is készítenek hozzá epizódokat.