Egy nemzetközi kutatócsoport közel másfél millió éves emberi fosszíliát talált egy régészeti kutatóhelyen, Spanyolországban.
Egy nemzetközi kutatócsoport közel másfél millió éves emberi fosszíliát talált egy régészeti kutatóhelyen, Spanyolországban.
Orosz állampolgárrá válása óta először tért haza a világhírű színész, aki legújabb filmszerepe miatt érkezett Párizsba.
Hosszú évek óta áll üresen, most új gazdát keres az a vidéki francia villa, melyben olyan legendás zenészek rögzítették számaikat, mint Elton John, vagy David Bowie.
Három év után újra felvette egymással a kapcsolatot az együttes két frontembere Szilvi, és Tomi.
Körülbelül 35-40.000 látogató vett részt a 6. Ördögkatlan Fesztiválon: július 30. és augusztus 3. között rengeteg vendég utazott az ország egyik legőszintébb fesztiváljára.
Ünneplő tömeg lepte el szombat éjszaka Róma központját a Colosseum körüli gyalogosövezet felavatásakor - az eseméyen tüntetők is megjelentek.
Angelina Jolie két éven keresztül a hetvenéves rocklegenda szeretője volt - Jagger önéletrajzírója lerántotta a leplet az eddig elhallgatott kapcsolatról.
A kilenc medencés budapesti strand egyik fő vonzereje a medencében szörfözés - emiatt sorolta a The Guardian brit napilap minden idők legjobb tíz legjobb medencéje közé.
Szeptember 10-én elárverezik a Marilyn Monroe-ról Bert Stern amerikai fotógráfus által készített utolsó képsorozatot. A Freeman's aukciósház vasárnap közzétette a felvételeket.
Legalább 120 ezer ember fordult meg a Művészetek Völgyében az összművészeti fesztivál tíz napja alatt, a falu és a környék összes szálláshelye foglalt volt.
Négyszer léptek színpadra, mind a négyszer tömegek voltak kíváncsiak rájuk – idén is átütő sikert aratott az Ördögkatlan Fesztivál színpadán a francia Wombo Orchestra.
A Fox csatorna nemrég bejelentette: a következő Glee-évadban külön epizódot fognak szentelni Cory Monteith emlékének. A sorozat sztárja július elején hunyt el kábítószer-túladagolás miatt.