Egy csók két ismeretlen között. Előfordul. Ez a csók azonban történelmet írt, mert megismételhetetlen történelmi pillanatban csattant el.
Egy csók két ismeretlen között. Előfordul. Ez a csók azonban történelmet írt, mert megismételhetetlen történelmi pillanatban csattant el.
A különleges világ teljesen valóságos, annak ellenére, hogy nem tűnik annak.
A magyar irodalom és a tudomány kiválóságai tiszteletére 2013-ban is emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank, két aranyat, öt ezüstöt és egy színesfémet.
Nem akarja visszaadni az auschwitzi múzeumtól kölcsönzött barakkot és más műtárgyakat a washingtoni Holokauszt Múzeum, pedig a vonatkozó szerződés már két éve lejárt, és a helyzet veszélyezteti a lengyel fél további együttműködését más zsidó múzeumokkal is - írta kedden a Rzeczpospolita című napilap.
Híres filmjelenetek mását készítette el legófigurák főszereplésével egy brit diák, egyebek közt az Ének az esőben, a Titanic, a Grease legendás pillanatait "játszotta" el.
A kormánytag külföldi kémekkel kapcsolatban álló nővel szűrte össze a levet.
A Romániai Magyar Néptánc Egyesület idén ötödik alkalommal nyitja meg a jelentkezést az Erdélyi Néptánc Antológiára.
Kit látunk a tükörben? Magunkat, most? Vagy negyven év múlva? Vagy negyven évvel ezelőtt? Talán kisgyerekként?
Nincs oka elkeseredésre annak, aki idén nyáron olimpiai eseményre szóló belépő nélkül tartózkodik Londonban: nem lesz szüksége jegyre ahhoz, hogy élvezze a hatalmas és érdekfeszítő rendezvény hangulatát. Bár érthető módon a legtöbb sporteseményre csak belépőjeggyel lehet majd bejutni, a világverseny sok látnivalót és érdekes időtöltést kínál a sportviadalokon kívül is. Az olimpiai összecsapásokat közvetítő Hyde-parki kivetítőktől a Temzén zajló világzenei bemutatókig ingyenes és olcsón megtekinthető rendezvények sora fogja lehetővé tenni, hogy a brit fővárosba látogatók - legyenek lelkes sportbarátok vagy sportot nem különösebben kedvelők - egy vagyon elköltése nélkül érezzék az olimpia izgalmát.
Brian Jones az együttes vezetéséért vívott, késhegyig menő harcban rendre alul maradt Jaggerrel szemben.
A Bordélyház című film tulajdonképpen azt adja, amire az ember számít: Párizs, dekadencia, kurvák – mindez hosszan és keményen.
A második világháború zömmel had- és diplomáciatörténeti munkái nem kellőképpen foglalkoznak az egyszerű katonák beszámolóival, melyek a megszokott történeti képtől eltérő tapasztalatokról beszélnek.