Hősöknek járó fogadtatásban részesül a Toy Story - Játékháború című animációs filmből ismert Buzz Lightyear, "aki" több mint egy év után tér vissza a Földre. Az űrvadász hazaszállításáról a Discovery űrsikló gondoskodik.
Hősöknek járó fogadtatásban részesül a Toy Story - Játékháború című animációs filmből ismert Buzz Lightyear, "aki" több mint egy év után tér vissza a Földre. Az űrvadász hazaszállításáról a Discovery űrsikló gondoskodik.
Nemcsak az Ybl-palota, hanem a Magyar Állami Operaház balettegyüttese is 125 éves az idén - ebből az alkalomból a Világsztárok Balettgála alapítói és a dalszínház közösen szerveznek ünnepi estet. A gálaesetet szeptember 19-én láthatja a közönség, a műsort előtte Pozsonyban is bemutatják.
A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem hallgatóinak mintegy egyharmada magyarországi diák - írta szerdán internetes oldalán a Szabadság című kolozsvári napilap.
Kilencven éve, 1919. szeptember 11-én végzett magával Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb alakja.
Az elmúlt negyven évben átalakult Kolozsvárról látható fényképkiállítás Ferenc László Csaba nyugalmazott matematikatanár fotóiból a kincses város művelődési házában.
George Clooney dekoratív olasz barátnője oldalán motorcsónakkal érkezett a velencei filmfesztiválra, hogy részt vegyen katonai szatírája, a The Men Who Stare Goats (Kecskéket bámuló férfiak) versenyen kívüli bemutatóján.
Rendeződött az előkészületben lévő A hobbit című film jogi háttere, így a tervezettnek megfelelően jövőre elkezdődhet a J. R. R. Tolkien-regény forgatása.
Közel 40 év telt el azóta,hogy a rocktörténelem legmeghatározóbb együttese, a Beatles feloszlott. A legendás zenekar kiadója, az EMI egy nem mindennapi eseménnyel emlékezik meg a zenekar feledhetetlen munkásságáról illetve a jubileumról.
Tagadja Alec Baldwin a hírt, hogy Bethenny Frankellel randevúzna. A csinos, fiatal hölgy egy valóságshow egyik főszereplője.
Októberben kerül a mozikba a Csiribiri című, Halász Judit munkásságát rengeteg zenével bemutató film. Rózsa János rendező szerint az egyebek mellett animációt és archív anyagokat is tartalmazó alkotás műfaját nehéz meghatározni, leginkább filmkoncertnek nevezhető.
A címben feltett kérdés nem költői, s rá a választ a közönség Debrecenben találja, ahol 2009. szeptember 11-15. között megrendezik a XV. Alternatív Színházi Szemlét.
Mielőtt befutott volna, Adam Sandler rossz telefontréfákkal csiszolta komikusi képességeit. Például magát idős hölgynek kiadva, egy bugyogóval a fején fölhívta a sarki csemegeboltot, és panaszt tett a szendvics minősége miatt – és közben majd megszakadt a röhögéstől.