Kilencven éve, 1919. szeptember 11-én végzett magával Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb alakja.
Lelkesen és szorgalmasan folytatta tanulmányait, de az írásnak sem fordított hátat. Harmadéves korában a Budapesti Naplóhoz szegődött tárcaírónak és zenekritikusnak, majd 1908-tól a Nyugatban is publikálta novelláit, zenei tárgyú cikkeit. Első novelláskötete A varázsló kertje címmel jelent meg. 1909-ben lediplomázott, és a neves elmegyógyász, Moravcsik Ernő vezette ideg- és elmeklinika gyakornoka lett. Itteni tevékenysége, itt szerzett tapasztalatai, élményei szervesen épültek be írásművészetébe, az elsők között foglalkozott a freudi pszichoanalízis elméletével.
1910 áprilisában tuberkulózis gyanújával orvoshoz fordult, és mikor megerősítették a diagnózist, kétségbeesésében a morfiumhoz menekült. A menekülésből pusztító szenvedély lett, amelynek halálos öleléséből soha többé nem tudott megszabadulni.
1910-ben Ótátrafüreden fürdőorvosként dolgozott, itt ismerte meg Jónás Olgát, akit 1913-ban feleségül is vett. Ez az időszak művészi, orvosi tevékenységének csúcspontja: 1911-ben a pesti Magyar Színház bemutatta két darabját, a Janikát és a Hamvazószerdát - ez utóbbit saját zenéjével -, megjelent a Délutáni álom novelláskötete, a zenei írásaiból válogató Zeneszerző portrék, majd egy évvel később kiadták a hagyományos pszichiátria és pszichoanalízis szempontjait elegyítő elmeorvosi szakkönyvét, Az elmebetegségek psychikus mechanismusát, amely később Egy elmebeteg nő naplója címmel jelent meg.
1911-13-ban az egyre inkább a morfium rabjává váló Csáth a nyári idényben fürdőorvosként dolgozott, megpróbálkozott elvonókúrával is, hiába. Az I. világháború kitörésekor bevonult, de miután fény derült morfinizmusára, felülvizsgálatra küldték, majd szabadságolták. Sikertelen gyógykezelés után Földesen vállalt orvosi állást. 1917-ben végleg leszerelték, Regőcén lett körorvos. Fizikai és mentális állapota gyorsan romlott, környezetével is egyre több konfliktusba keveredett, és 1919 tavaszán végleg összeroppant.
A bajai kórház elmeosztályáról megszökött, hazagyalogolt Regőcére, ahol lelőtte a feleségét, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Ekkor ismét Bajára, majd rokonai kérésére Szabadkára vitték. 1919. szeptember 11-én innen is megszökött, Budapestre akart menni, de a szerb demarkációs vonalnál a katonák feltartóztatták. Dulakodás közben egy fiola gyorsan ölő mérget morzsolt szét a szájában, és azonnal meghalt.
"Az anyag, az érzékek írója volt, a testé, a fájdalomé, a gyönyöré, de mindenekfelett annak a kísérletezésnek az írója, melybe belepusztul a test" - írta róla Illés Endre. Művei alapján Szász János két filmet is rendezett: az Anyagyilkosság című novellából a Wittman fiúkat, az Egy elmebeteg nő naplójából az Ópiumot, mindkettővel több rangos díjat nyert.
