Vége a boldog és kiegyensúlyozott napoknak, ha ugyanis hinni lehet a pletykáknak, Robbie Williamset kirúgta barátnője. A régóta háttérbe húzódott sztár maga alatt van.
Vége a boldog és kiegyensúlyozott napoknak, ha ugyanis hinni lehet a pletykáknak, Robbie Williamset kirúgta barátnője. A régóta háttérbe húzódott sztár maga alatt van.
Augusztusban volt 75 éves, s a jeles évfordulót október 4-én ünnepli meg Vásáry Tamás, a debreceni csodagyerekből lett világhírű zongoraművész, aki az utóbbi másfél évtizedben karmesterként találta meg a zenei beteljesülés boldogságát.
Elhunyt Norman Whitfield, a soulzene legendás dalszerzője, producere és hangszerelője. A "fekete" zene legendái közül dolgozott Marvin Gaye-jel és a Temptations együttessel. Los Angelesben 65 évesen érte a halál, évek óta cukorbeteg volt, de több más betegség is gyötörte.Leghíresebb dala a Papa Was a Rollin Stone.
Az eddigieknél is ambiciózusabb évadra készül a Madách Színház, a most induló szezonban négy premierrel, köztük egy nagyszabású Webber-koncerttel is várják a közönséget - közölte a színház igazgatója az évadot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.
Brad Pitt százezer dollárt (17 millió forint) adományozott a kaliforniai melegházasság-törvény megmentésére.
Tarr Béla A londoni férfi című mozgóképe látható a Svédország legnagyobb egyetemi városában, Lundban 14. alkalommal megrendezett nemzetközi filmfesztiválon; a csütörtöktől jövő hét vasárnapig tartó eseményre hivatalos Tarr Béla filmrendező is.
Vasárnapig látható a Lélek és test című fotóművészeti kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A június elején nyílt tárlatot eddig csaknem 70 ezren tekintették meg, ezzel a leglátogatottabb hazai fotóművészeti kiállítás lett - közölte az intézmény.
Mindössze három nap alatt 490 ezer példányban kelt el az Egyesült Államokban a Metallica új lemeze, a Death Magnetic, így a zenekar még azzal együtt is vezeti a Billboard-listát, hogy a szokásos keddi megjelenési nap helyett pénteken került a boltokba az album.
Ingyen nézhetnek filmeket és tévésorozatokat az Internet Movie Database (IMDB) amerikai filmes honlap látogatói a jövőben. Több mint hatezer játékfilm - olyan klasszikusok is, mint a Van, aki forrón szereti - és tévészériák, mint a Hősök vagy a 24, vált letölthetővé.
Újabb Oscar-díjban reménykedik a német filmszakma a hetvenes évek hírhedt terrorcsoportjáról, a Baader-Meinhof csoportról készített legújabb film kapcsán. Bernd Eichinger producer és Uli Edel rendező filmjét válogatott közönség előtt kedd este mutatták be Münchenben, és szeptember végén kerül a mozikba.
A kiszivárgott hírek szerint az új sztárvársz részekből végre megtudhatjuk, miért vannak fehérben a rohamosztagosok, és az is kiderül, hogy az Endor holdja sajtból van. Hatalmas mágneses mezőkön legelésző foltos emlősök látják el energiával a galaxist, és biztosítják a Birodalom számára a tiszta fejeket.
A több versenyen való részvétel és az Európai Parlament brüsszeli székházában történt vetítés után mostanra bemutatták a magyar mozik is Mundruczó filmjét; még a multiplex-hálózatba is becsorgott az elismerések és Lajkó Félix ismertségének hajóján.