Egy héttel ezelőtt Varnus Xavér több gerinccsigolyáját is eltörte egy 200 éves orgona hangolása közben. Műteni végül nem kellett, de a zenész hat hétig nem koncertezhet.
Egy héttel ezelőtt Varnus Xavér több gerinccsigolyáját is eltörte egy 200 éves orgona hangolása közben. Műteni végül nem kellett, de a zenész hat hétig nem koncertezhet.
Az Oscar-díjas színésznő, Jennifer Lawrence az It's What I Do című, Steven Spielberg rendezésében készülő filmben játssza Lynsey Addario háborús fotóst - közölte a Deadline.com filmes portál.
Kőrózsa címmel adják elő március 12-én, csütörtökön a Vigadóban a börtönben összezárt nők kapcsolatát bemutató darabot. Az előadás Tóth Erzsébet 2012-ben megjelent verseskötetén alapul.
A Lámpagyújtogatók című film főcímdala egyúttal Takáts Eszter űrüzenete is. A pszichedelikus dalt a Pille formációt képviselő Fodor Dávid és Hosszú Attila masszív és méltóságteljes, elektronikus hangzása teszi teljessé.
Minden idők legmagasabb februári bevételét érték el a kínai mozik, melyek összbevételei meghaladták a 650 millió dollárt. Ezzel nem csak a kínai, de a amerikai rekord is megdőlt.
Andorai Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a nemzet színészének kedden Budapesten. A színész egy interjúban azt nyilatkozta, váratlanul érte az elismerés.
100 képen 100 ember, 1-100 éves korig. Különleges fotósorozattal állt elő Keen Heick-Abildhauge dán fényképész, akit régóta foglalkoztat az oroszországi élet sokszínűsége.
Az Egyesült Államokban is felfedezték Horváth Kornél ütőhangszeres és Dörnyei Gábor dobos duóját, a tHUNdert. A jazzformációt a New York-i Hudson Music kiadó szerződtette, ősszel amerikai és nyugat-európai turné következik.
A San Francisco-i szépművészeti múzeum, a The de Young kifejlesztett egy különleges robotot, amely virtuális tárlatvezetést tart ágyhoz kötött, súlyos betegségben szenvedőnek.
171 órányi anyagból, 4600 csapónyi snittből, 5011 vágással készült a 1148 digitálisan létrehozott vizuális trükköt is tartalmazó Kossuthkifli című tévésorozat, mely március 15-én 20.59-kor debütál a Dunán.
A héten ismét egy Zsembery Péter novellát olvashattok Szerelem rovatunkban. A felnőtteknek szóló írás egy délutánról szól, Veránál, Szentendrén.
Meghívást kapott Kristóf György szlovák-magyar koprodukcióban, cseh és francia partnerekkel készülő Out című filmterve a cannes-i filmfesztivál Atelier filmterv-fejlesztő fórumára.