A Fonó kiadásában megjelent a Shutka Roma Rap új lemeze. A tavalyi WOMEX-en is nagy sikert arató makedón együttes legközelebb a Sziget Fesztiválon lép fel augusztus 9-én a világzenei nagyszínpadon.
A Fonó kiadásában megjelent a Shutka Roma Rap új lemeze. A tavalyi WOMEX-en is nagy sikert arató makedón együttes legközelebb a Sziget Fesztiválon lép fel augusztus 9-én a világzenei nagyszínpadon.
Új párja van Falusi Mariannak a világhírű orgonaművész, Varnus Xaver személyében. Kapcsolatuk azonban nem személyes, hanem szakmai jellegű, hiszen közös koncertet adnak augusztus 17-én Balatonkenesén.
Az előzetes jegyeladások alapján várhatóan telt ház előtt lép színpadra a Deep Purple szombat este a Fehérvári Zenei Napokon (Fezen).
XXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, azaz Tusványos 2013. – politikai esemény volna? Ezen a kérdésen gondolkodva tettem egy sétát a fesztiválozók körében, s megpróbáltam kideríteni, kinek mit is jelent ez a rendezvény. A megkérdezettek többsége a szép környezetet, a bulikat és a jó hangulatot emelték ki, a politikai színezettel mit sem törődve. Íme néhány résztvevő élménybeszámolója:
A brit Oasis együttes világhírű Hello című számának jogdíjaiból 1 millió fontot (345 millió forintot) keresett Gary Glitter. A banda második albumát nyitó dal szövege ugyanis az énekes 1973-es slágeréből kölcsönzött egy sort.
Olvasásfesztivált rendeznek szeptember 13-án 17 órától Budapesten. Az Olvasás Éjszakáján negyven kortárs magyar író meséli, olvassa, mutatja, mit jelent számára az éjszaka.
A hőmérséklet ingadozása következtében veszítette el a fejét több Buddha-szobor a pekingi Nyári Palotában - közölték a park illetékesei, miután az interneten elterjedt, hogy vandálok pusztítottak a kínai fővárosban.
Werner Herzog német filmrendező One Second To The Next címmel rendezett dokumentumfilmet a vezetés közben SMS-ezők okozta balesetek áldozatairól.
Minisorozat készül a korábbi amerikai first ladyről és külügyminiszterről Diane Lane főszereplésével. A tévés produkció bemutatását a következő elnökválasztást meglovagolva 2016-ra időzíti az NBC csatorna.
Az elmúlt évekhez hasonlóan péntektől vasárnapig újra lovagok szállták meg az erdélyi Segesvárt, amely már 21. alkalommal szervezte meg nyári fesztiválját. A rendezvénysorozaton, amelyen korábban a mitikus varázsló Merlin, illetve Jean DArc történetét is bemutatták, idén egy román történelmi alakot, Vlad Tepest állították a középpontba.