Olyan őskori civilizáció nyomaira bukkantak kínai régészek a Selyemút mentén, amely már a körülbelül 2000 évvel ezelőtti eurázsiai kereskedelmi útvonal kialakulását megelőzően jelen volt a térségben.
Olyan őskori civilizáció nyomaira bukkantak kínai régészek a Selyemút mentén, amely már a körülbelül 2000 évvel ezelőtti eurázsiai kereskedelmi útvonal kialakulását megelőzően jelen volt a térségben.
Könyvet írt Roman Polanskiról Samantha Geimer, akit 13 éves korában megerőszakolt a rendező. A kötetet megjelentető kiadó szerint a könyv a felkavaró történet eddig ismeretlen dimenzióiba enged bepillantást.
A VIRTUS több művészeti ág együttműködésével jön létre: kortárs tánc, cirkusz és élőzene együttes kreatív munkájából. Az előadás szeptember 12-én és 13-án a Trafóban látható.
Ismét egy Rocky-filmben láthatjuk viszont Sylvester Stallonét: a 67 esztendős sztár a Rocky-sorozatból kinőtt Creed című produkcióban alakít bokszedzőt.
A Nagy Utcaszínház idei fellépője, a német Titanick társulat mellett más utcaszínházi produkciók, cirkusz és vurstli is várja a közönséget a Sziget fesztiválon.
Musicallel lép fel Sharon Stone az ENSZ Közgyűlésében: a színésznő a Mihail Gorbacsov alapította jótékony szervezet fennállásának 20. évfordulóját ünneplő darabban vállalt szerepet Yusuf Islammal, azaz Cat Stevensszel együtt.
Egy évtized kihagyás után ismét film készül a tavaly irodalmi Nobel-díjjal elismert kínai szerző, Mo Jen egyik könyvéből. A hírt Jü Zsen producer jelentette be a Beijing News című pekingi napilapnak.
Az Arany Oroszlán-díjért folyó küzdelembe húsz alkotás kapott meghívást, olyan nagy visszatérők munkái is, mint Terry Gilliam és Jonathan Glazer.
Az Egy különc srác feljegyzései különleges mű. Nemcsak a könyv, de a belőle készült film is – bár ez utóbbit nálunk sajnos csak DVD-n forgalmazzák.
Városi Kult-Tour-Busz néven buszjáratot indítanak augusztus elsején Szombathelyen: az oladi és kámoni városrész között közlekedő 30Y járat kulturális és turisztikai feladatokat is betölt.