A premierfilmeket maga mögé utasítva az elmúlt hétvégén is a Szörny egyetem című animáció hozta a legtöbb bevételt az észak-amerikai mozikban.
A premierfilmeket maga mögé utasítva az elmúlt hétvégén is a Szörny egyetem című animáció hozta a legtöbb bevételt az észak-amerikai mozikban.
A szokásosnál is nagyobb tömegeket vonzott a nyári mászószezon kezdete Japán legmagasabb hegyére, a nemrég az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított Fudzsira.
A külföldön befutott magyar újságíró 1955-ben lett a DPA német hírügynökség munkatársa. 1956-ban Budapestről tudósított a magyarországi forradalomról a Die Pressének.
Emberi jogi szervezetek bírálják az amerikai énekesnőt, mert születésnapi köszöntőt énekelt Gurbanguly Berdimukhammedownak, aki a világ egyik legelnyomóbb, a türkmén rezsim vezetője.
Magic Magyars címmel közölt cikket az egyik legnagyobb francia napilap, a Libération: miközben a fiatalok ezrével hagyják el az országot, a világszerte ismert budapesti Prezi alapítói továbbra is maradnak.
Újra divatba jött a 19. századi párizsi éjszakai mulatóhelyek erotikus tánca, a kánkán Franciaországban: a Paradis Latin nevű párizsi kabaré táncóráira tömegesen iratkoznak be a franciák.
A közönség szeme láttára halt szörnyet szombaton egy Las Vegas-i előadás közben a világhírű légtornász-együttes egyik kiváló művésze, akinek biztosítókötele ismeretlen okból kioldódott.
Tíz évvel csatlakozási kérelmének benyújtása után Horvátország hétfőn végre az Európai Unió 28. tagállamává vált.
...legalábbis a vásznon. Hamarosan ezt az oldalát is megismerhetik a rajongók, ugyanis egy igazi nagyvilági figura karakterét vállalta el nemrég a Downton Abbey című sorozat legújabb évadjában.
Közéleti szereplők, művészek részvételével nyitották meg a 18. Budapest Pride Fesztivált, amelynek záró eseményére, a július 6-i Felvonulásra minden eddiginél több résztvevőt várnak.