Kultúrpart

Magyarul lenni

Magyarul lenni

2008. 08. 22. | Kenéz László

Nem sokkal ezelőtt egy számomra ismeretlen kerületbe kellett mennem valamiért. Ám hiába vittem magammal térképet, a keresett helyet egyszerűen nem találtam meg az utcák szövevényében. Mit tesz ilyenkor az ember? Megkérdez valakit. Épp jött egy szimpatikus, fiatal hölgy. Érdeklődésemre azonban határozott kézmozdulat kíséretében a következőket mondta: „Ném tudom. Ném vagyok magyarul.”

tovább
Rockopera a Pilisben

Rockopera a Pilisben

2008. 08. 21. | Kultúrpart

A hét végén a tavalyihoz hasonlóan várhatóan most is több ezren látogatnak majd el Pilisszentkeresztre a Pilisi Klastrom Fesztiválra, amelynek kiemelkedő eseménye az István, a király című rockopera előadása lesz - közölte a Pest megyei község polgármestere csütörtökön az MTI-vel.

tovább
Hajmeresztő lesz a program

Hajmeresztő lesz a program

2008. 08. 21. | Kultúrpart

A Kecskeméti Katona József Színházban 13 új bemutató lesz a most induló évadban, valamint az elmúlt szezonban játszott darabok közül is műsoron marad kettő - mondta a színház új igazgatója, Cseke Péter csütörtökön Kecskeméten, a nagyszínházban tartott évadnyitó társulati ülésen.

tovább
Orosz tankok lövik a cseh nemzeti múzeumot

Orosz tankok lövik a cseh nemzeti múzeumot

2008. 08. 21. | Kultúrpart

Visszatértek az orosz tankok Csehországba. Ellentétben 1968. augusztus 21-ével, amikor - a Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei megszállták Csehszlovákiát, hogy erőszakkal vessenek véget prágai tavasznak, a reformfolyamatnak - a harckocsik gyűlöletet keltettek a lakosságban, most szinte rokonszenvvel kerültek az érdeklődés és a figyelem középpontjába.

tovább
Szeretlek, gyűlöllek!

Szeretlek, gyűlöllek!

2008. 08. 21. | Kultúrpart

Ez a zene egy jól sikerült ötvözete a flemenco gitármuzsikának és
táncnak, na meg a magyar népdalnak. Van lelke, kettő is és összhangban
van önmagával. A Sacreo zenészei és táncosai mind szerelmesei a
flamenconak de magyar anyanyelvűek és így a legszenvedélyesebb
pillanatokban magyarul szólalnak meg, mint például, ha azt mondják
"szeretlek", "gyűlöllek", ne bántsatok" és amikor flamencot csinálnak."

tovább
„Nem tudtam felmérni, mit jelent John Lennon megölése”

„Nem tudtam felmérni, mit jelent John Lennon megölése”

2008. 08. 21. | Kultúrpart

Immár szégyelli magát tettéért John Lennon gyilkosa, Mark David Chapman, akinek tíz nappal ezelőtt újra elutasították feltételes szabadlábra helyezését. Az 53 éves gyilkos, akinek kérelmét immár ötödször vetették el, a bíróság előtti meghallgatás nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve szerint elmondta: most már tudja, hogy milyen súlyos bűnt követett el, hogy Lennon megölésével nemcsak feleségének, gyermekeinek okozott nem múló fájdalmat, hanem mindazoknak is, akik ismerték őt.

tovább
Dalverseny után kardalverseny!

Dalverseny után kardalverseny!

2008. 08. 21. | Kultúrpart

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Szépművészeti Múzeum
egyedülálló versenyt hirdet fiatal zeneszerzők számára. A 33 évnél
fiatalabb pályázók öt perces kompozíciókkal jelentkezhetnek a
leghosszabb ismert antik zenei töredék, Euripidés: Orestés című
tragédiájából fennmaradt részlet felhasználásával.

tovább
A szakács, a furulyás, a felesége meg a kalapos

A szakács, a furulyás, a felesége meg a kalapos

2008. 08. 21. | Kultúrpart

Hogyan gyűjt népdalokat egy matematika-kémia szakos tanárnő, miközben férje otthon furulyát farag? Mi a véleménye a rendezvény személyzetének a kavalkádról? Melyik a nagyobb: egy napernyő vagy egy szalmakalap? És egyáltalán: mi az a medvehagyma? Válaszok az alábbi kisfimben, éljen a Mesterségek Ünnepe!

tovább
Belezés piros hajjal

Belezés piros hajjal

2008. 08. 21. | Kultúrpart

A Sziget utolsó napjára a súlyosabb zenét kedvelőinek jutott csemege: a legendás Carcass mellett a kultikus thrash Exodus és a biztonsági őr-fazonú szigorú figurákból álló Pro-Pain tornáztatta meg a Hammerworld sátor nézőit. Por, rajongók, zúzósgitár, csúnya férfiak, csúnya zene, de gruppik mindenhol vannak. Nézegesse képekben.

tovább
Külvárosi „bucsu” néptánccal, dodzsemmel, vattacukorral

Külvárosi „bucsu” néptánccal, dodzsemmel, vattacukorral

2008. 08. 21. | Kultúrpart

Régen esemény volt augusztus 20-án egy család számára elmenni a helyi búcsúba, felülni a ringlispílre, kapni a nagymamától tíz deka kókuszost, és lőni az elferdített csövű légpuskával a céllövöldében. Manapság több a kulturális műsor, kevesebb a műanyag vicikvacak, ám a vattacukor még mindig a régi: édes és ragad. Tekintse meg galériánkat a rákospalotai búcsúról!

tovább
Meghalt LeRoi Moore

Meghalt LeRoi Moore

2008. 08. 21. | Kultúrpart

Elhunyt LeRoi Moore amerikai szaxofonos, a sikeres és népszerű Dave Matthews Band alapító tagja. A 46 éves zenész halálát egy júniusi kerékpárbalesetéből visszamaradt sérülések okozták.

tovább
süti beállítások módosítása