Ősszel nemcsak a bor esik jobban, de az ember szívesebben hallgat klasszikus zenét is, mint mondjuk a tikkasztó júliusban. Prokofjev zongoraszonátáit és Schumann Davidsbündertänze című darabját szüreteltük le.
Ősszel nemcsak a bor esik jobban, de az ember szívesebben hallgat klasszikus zenét is, mint mondjuk a tikkasztó júliusban. Prokofjev zongoraszonátáit és Schumann Davidsbündertänze című darabját szüreteltük le.
Néhány héten belül teljesen megújult belső térrel várja nézőit a Pesti Színház; a Vígszínház játszóhelyeként működő teátrum vendégforgalmi helyiségeinek látványvilágát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) fiatal tervezői gondolták újra - mondta el Eszenyi Enikő.
Huszonnégy különleges Ady-tétellel indul a Mike és Társa Antikvárium szerdai könyvaukciója, amelyen kalapács alá kerül Kosztolányi Dezső első prózai kötetének Hevesi Sándor számára dedikált példánya és Homérosz Iliászának első magyar nyelvű kiadása is.
Zenélő fűrész, négy méter hosszú tibeti kürt és vietnami doromb is megszólaltatható a több tízezer hagyományos vonós, fúvós, ütős és pengetős hangszer mellett a Hangfoglalás zenei kiállításán a SYMA csarnokban; a péntektől vasárnapig tartó rendezvényhez az ország négy városában koncertek is kapcsolódnak.
Giuseppe Verdi Álarcosbáljával kezdi 217. évadját a Kolozsvári Magyar Opera csütörtökön Ascher Tamás rendezésében - írja keddi számában a Krónika című kolozsvári napilap.
Hatalmas érdeklődés mellett zajlott az Ingmar Bergman hagyatékából rendezett árverés; a hétfő esti aukción a néhai filmrendező több mint háromszáz tárgyára - konyhaszékétől a Mercedeséig - lehetett licitálni, az összbevétel elérte a 18 millió svéd koronát (474,1 millió forint).
Ég és Föld címmel hirdette meg október 7-iki kortárs és klasszikus képzőművészeti, valamint ékszer, ezüst és bútor árverését a Pintér Aukciósház, amely a választék bővítése mellett csökkentett, 15 százalékos jutalékkal csábítja a vásárlókat.
Szeptember 25-én nemcsak a Fenntartható Földet ünnepeltük, hanem a Kultúrpart mobilfilm -és fotópályázatának illetve dalversenyének győzteseit is. Összeállításunkból kiderül, kik voltak a győztesek és egy kis ízelítőt is mutatunk munkáikból. Köszönjük a munkát mindenkinek, aki benevezett!
Benny Andersson sikeres zeneszerző és versenylótenyésztő nem akart több ABBA-musicalt. Az együttes egykori tagjaként és a Mamma Mia! musical szerzőjeként leszögezte: hallani sem akar arról, hogy a reneszánszát élő svéd formáció dalai szerepeljenek a világszerte közel 300 millió fontot (85 milliárd forintot) jövedelmező brit musicalfilm folytatásában.
Kabos László, a legendás komikus-színész halála ötödik évfordulóján a pályatársak és tisztelői jelenlétében emléktáblát avattak a VI. kerület Révay utca 16. alatt, a Bálint Zsidó Közösségi Ház falán.