Vásáry Tamás szerint az elmúlt évek legjobb világzenekara formálódik az ifjú zeneművészekből az idei debreceni nemzetközi nyári akadémián.
Vásáry Tamás szerint az elmúlt évek legjobb világzenekara formálódik az ifjú zeneművészekből az idei debreceni nemzetközi nyári akadémián.
Életének 79. évében elhunyt Halák László Aranytollas újságíró, a MÚOSZ Etikai Bizottságának korábbi elnökét pénteken érte a halál - adta hírül a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szombaton.
Pár szerencsés rajongó fényképet készíthetett az Amerika kapitány: Polgárháború forgatásán, a közzé tett fotókon pedig jól látható, hogy Vasember arcát véres sebek borítják. Hogy kitől szerezte őket, azt egyelőre nem tudni.
Ma este rendezik meg Budapesten és öt vidéki helyszínen a Cirkuszok éjszakáját, amelyen a társulatok látványos előadásokkal és különleges attrakciókkal várják egész éjszaka a közönséget.
Kétrészes, rendhagyó produkcióval lép fel Lajkó Félix szombaton az óbudai Zichy udvarban. A hegedűvirtuóz először a szilvásváradi lipicai lovakat kíséri, majd Folk formációjával zenél.
Egy Loch Ness-i szörnyet kutató megszállott szerint egy Európában közönségesnek számító hal lehet az állítólagos óriáslény. De ezt semmivel nem támasztotta alá.
Joaquin Phoenix alakítja Woody Allen legújab filmjében azt a depressziós filozófia professzort, akinek figyelméért és boldogságáért két nő is küzd. Hogy eredményesen-e avagy sem, hamarosan kiderül.
Összesen 51 étterme, 6 saját márkája, egy saját televíziós csatornája és 19 saját szakácskönyve van Jamie Olivernek, aki most úyg döntött, hogy a 18 millió font értékű (7 milliárd forint) birodalmának egy részétől szívesen megválna.
Csaknem 10 év után először új szólóalbumot ad ki David Gilmour, a legendás Pink Floyd együttes énekes-gitárosa. A Rattle That Lock szeptember 18-án jelenik meg.
A New Line megtalálta Cary Fukunaga helyettesét, így újra gőzerővel zajlananak a Stephen King adaptáció munkálatai. Egyelőre még nem tudni, hogy az Azt (It) mikor fogják bemutatni.
Az amerikai Wilco együttes július 17-én, pénteken netes felületein jelentette be az új album érkezését, amit ráadásul ingyen elérhetővé is tett.
Norvég fjordok, budapesti sziluettek, hátsó ablak Szerbiában és egy kiállított tájkép a párizsi Louvre-ban. A fiatal magyar fotóssal, Mónus Mártonnal beszélgettünk.