Az eljárást egy francia nőjogi szervezet indította az után, hogy Lagerfeld a televízióban megjegyzést tett a telt alkatú hölgyekre. A divatcézár szerint „senki sem akar kerekded nőket látni a kifutókon”.
Az eljárást egy francia nőjogi szervezet indította az után, hogy Lagerfeld a televízióban megjegyzést tett a telt alkatú hölgyekre. A divatcézár szerint „senki sem akar kerekded nőket látni a kifutókon”.
Ezzel címmel nyílt meg az egyedülálló kiállítás a párizsi Pompidou Központban, amely többek között Giacometti, Dalí, Miró, és Duchampe közel kétszáz szobrán keresztül mutatja be a szürrealista mozgalom történetét.
A második világháború idején eltűnt, majd öt éve egy ukrajnai múzeumban feltűnt festményei visszaszerzéséről tárgyal az aacheni Suermondt Ludwig Múzeum.
A világhírű brit rockbanda vezetője, Roger Daltrey a Rolling Stone magazinban megjelent interjúban azért biztosította a rajongókat afelől, hogy az együttes a koncertkörutat követően sem hagy fel a zenéléssel.
Mintegy nyolc évtized után vehetik kézbe a magyar olvasók a teljes Egy polgár vallomásai című regényt, Márai Sándor remekművének eddigi cenzúrázott változata helyett.
A Farkas című akciófilmet is jegyző Mark Bomback csiszolja tökéletesre E. L. James A szürke ötven árnyalata című bestsellerének filmes forgatókönyvét.
Arany és ezüst emlékérmeket ad ki a cseh könnyűzene legendás alakja jövő évi 75. születésnapja alkalmából a Cseh Pénzverde.
Ezen a különleges éjszakán világszerte életre kelnek az alvilág lényei. Halloween alkalmából most a hollywoodi magyar Drakula, Lugosi Béla szellemét idézzük meg.
November 24-én, hét órától a Mozsár kávézóban adja Budapest Bámészko című koncertjét a Kováts Kriszta Kvintett: vendégük ezúttal Sándor Erzsi lesz.
Az angol színész, aki csaknem öt évtizedes pályafutása alatt nemcsak a mozivásznon, de tévében és színházban is maradandót alkotott, 85 éves volt.
Street art lázban ég New York: Banksy lassan befejezi egy hónapos akcióját, és máris itt van egy következő művész, a francia Invader, hogy átvegye a brit alkotó helyét.
November 2-án kezdi meg 10 napos turnéját Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral - ez idő alatt 8 koncertet adnak.