Ezen a különleges éjszakán világszerte életre kelnek az alvilág lényei. Halloween alkalmából most a hollywoodi magyar Drakula, Lugosi Béla szellemét idézzük meg.
Gúnyosan nevető sütőtöklámpások és narancssárga ragacsos lében úszó konyha. Általános iskolai Halloween-bulikra minden évben előszedetett boszorkánykalap, vagyis farsang 2.0 a lehető legkevesebb kreativitással társítva. Az amerikai filmekben „trick or treat"-et visongató gyerekek rohangálnak körbe a kínosan szabályos kertvárosi övezetben, hogy utána belefulladjanak a fogtündéreket messzire elűző cukorkatengerbe. Nagy bajban lennék, ha választanom kéne, a két angolszász importünnep közül a Valentin-nap vagy a Halloween áll távolabb tőlem. Idén viszont végre találtam valakit, akivel szívesen ünnepelnék együtt: egy valódi magyar Drakula ugyanis visszautasíthatatlan társaság.
Lugosi Bélával való kapcsolatomat egy beszélgetés fűzte szorosabbra. „Ki a leghíresebb magyar?" - szegezte nekem a kérdést egy külföldi ismerősöm. Egy sűrűn tömött bálterem ajtaját nyitotta ki ezzel az ártatlannak tűnő témaindítással. A szoba megtelt a magyar történelem, irodalom, tudomány, sport és művészet legnagyobb sztárjaival. Nevek táncoltak el előttem, bajuszok pödrődtek, szoknyák libbentek. De mielőtt még alaposan megnézhettem volna a díszes társaságot, már érkezett is a pontosított kérdés: „mármint ki az, akit a külföldiek is ismerhetnek?" Így mindjárt más... Mintha bomba robbant volna, hirtelen kiürült a terem, és már csak egy-két szerencsés (vagy szerencsétlen?) túlélő lézengett a helyiségben. Végül egy trió maradt a helyiségben, akik saját közönségüket szórakoztatták. Rubik Ernő az újdonsült játékosokat tanította, hogy rakják ki a bűvös kockát tíz másodperc alatt. Robert Capa kedvenc szállóigéjét bizonygatta az amatőr fotósok társaságának, miszerint „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel". Puskás Ferenc pedig a sportimádókat gyűjtötte maga köré, és imitálta legnagyobb góljait.
„És Lugosi Béla?" - tette fel az újabb kérdést a hang, és ezzel a lendülettel a szoba negyedik sarkába fordultam. A bálteremnek ez a része sötétbe borult, és a sejtelmes ködfüggöny mögött egy fekete koporsó feküdt a földön. A fedél nyikorogva kinyílt, és egy csontos kéz kapaszkodott furcsa mozdulattal kifelé, amit egy fekete ruhába öltözött hófehér alak követett: Mr. Lugosi személyesen. Nem akartam máris megsérteni azzal, hogy ha Magyarországon megkérdezek száz embert, kilencven biztos nem őt mondaná leghíresebb magyarnak. Hollywoodig kellett menekülnie és nem az anyanyelvén vált világhírű színésszé, ezért a külföldiek közt lehet, hogy többen állítanák az ismert magyarok dobogójának tetejére. És egyébként is, még csak most indul az este, nem zavarom rögtön vissza a sírjába. Inkább hallgatom, ahogy mesél. Magáról, utazásairól, szerepeiről, barátairól, morfinfüggőségéről és persze Drakuláról.
1919-ben a Tanácsköztársaságban aktív szerepet vállalt a színész szakszervezetben, ezért a bukás után emigrációba kényszerült. Először Bécsben és Berlinben vállalt filmszínészi szerepeket, majd gépészként egy szállítóhajóra szegődött, és 1920-ban megérkezett New Orleansba. Az amerikai állampolgárságot több mint egy évtizeddel később, 1931-ben kapta csak meg. A '20-as évek elején New Yorkban a hozzá hasonlóan száműzött magyar színészekkel együtt járta a keleti part városait, és emigráns közösségeknek játszottak. Első angol nyelvű szereplése a The Red Poppy című darabban volt.
„Most pedig jöjjön vámpírrá válásom története, gondolom úgyis erre vagy kíváncsi " - szakította meg élettörténetét (büszkén vagy keserűen?) Lugosi. 1927-ben felkérték a Drakula című Broadway-darab főszerepére. A produkció óriási siker volt: több mint 500 előadást ért meg, és még két évig turnéztak vele. Lugosi más szemszögből közelítette meg a szerepet, mint a korábbi színészek: a jóképű, titokzatos és vonzó karakter nézők tömegeit nyűgözte le. Ennek köszönhetően osztotta rá az Universal filmstúdió 1931-es Drakula című filmjének főszerepét. A legenda szerint azonban ekkor még Lugosi nem tudott rendesen angolul, ezért fonetikusan kellett megtanulnia a sorait, anélkül, hogy tudta volna, mit mond pontosan. Erős magyar akcentusa végigkísérte színészi karrierjét, és hozzátartozott a karakteréhez.
„Én vagyok Drakula" - idézte nekem Lugosi saját elhíresült köszönősorát. „Ezzel tényleg megástam a síromat" - tette hozzá és felnevetett, a holdfényben kivillanó vámpírfogával. A film meghozta számára a sikert, de egyben be is skatulyázták, és később csak horrorfilmekben szerepelt. Játszott az első zombifilmként számon tartott Fehér zombiban, a Frankenstein szellemében, és egy 1948-as Frankenstein-film volt az utolsó A-kategóriás darab, amiben szerepet kapott. Az ötvenes évek során megpróbált kitörni a horrorfilmek világából, és két vígjátékban is szerepelt, ám mindkét film csúfosan megbukott.
Élete utolsó három évében a később „minden idők legrosszabb rendezőjének" kikiáltott Edward D. Wood Jr. oldalán még három B-kategóriás alkotásban szerepelt: a Glen or Glenda, a Bride of the Monster és a 9-es terv a világűrből. Tim Burton 1994-ben bemutatott életrajzi filmje, az Ed Wood a legrosszabb rendező (Johnny Depp) és a kiöregedett Drakula-sztár (Martin Landau) kapcsolatát örökíti meg. A filmtörténet elfeledett epizódját középpontba állító alkotás Hollywood működésének árnyoldalait is bemutatja: az egykor ünnepelt színészre kiöregedve már senki nem emlékszik (Lugosi kapcsán a feledés homályából és a méltatlan ismeretlenségből a mai Magyarországon is kapunk ízelítőt). Mikor Ed Wood azzal a zseniális ötlettel áll elő, hogy Lugosit teszi meg a zsebből előhúzható filmsztárjává, neki kell meggyőznie az embereket, hogy Béla tehetséges színész, és annak ellenére, hogy elfelejtették, még mindig él. A Lugosi akcentusát kitűnően imitáló Martin Landau több helyen is kiszól (vagy inkább beszól) a magyaroknak: a legendás vámpíros kézmozdulat receptjének ugyanis két összetevője van: a szokatlanul rugalmas ízületek és persze magyarnak kell lenni. A morfintól való rosszulléte közben Lugosi életmentő gulyásért könyörög, az élő tévéfelvétel előtt pedig azon panaszkodik, hogy várhatják el egy magyartól, hogy a dialektusban írt szöveget megtanulja.
Lugosi élete utolsó éveiben már súlyos morfinfüggőségben szenvedett, végül 1956. augusztus 16-án hunyt el szívinfarktusban. A Kalifornia állambeli Culver Cityben temették el legendássá vált Drakula-jelmezében. „De nehogy azt hidd, hogy egy koporsófedél nekem akadály" - kezdte bizonygatni halhatatlanságát. És sorolta, hol él tovább: csillaga van a Hollywoodi Hírességek sétányán (egyedüli magyarként). Kevésbé népszerű (de magyarok számára megközelíthetőbb) helyen, a városligeti Vajdahunyad vár sarkában mellszoborról köszön vissza ránk kőbe vésett alakja. Halála után pedig a zeneiparban is posztumusz szerepet kapott: a Bauhaus nevű brit gótikus rock zenekar Bela Lugosi's Dead dalával, a Zagar pedig Mr. Lugosi című számával állított emléket a színésznek.
Miután Lugosi büszkén (de nem kérkedve) felsorolta utóéletének eseményeit, fekete köpenyébe burkolózva elindult koporsója felé. A nosztalgiázással töltött éjszaka véget ért, hajnalodik, lejárt az ideje. Szerencsére a gróf halhatatlan, így bármikor újra megidézhetjük, ha szükségünk van rá. Mint a leghitelesebb vámpírra vagy a leghíresebb magyarra. És ehhez szerencsére nem kell feltétlenül Halloweennak lennie.
