A londoni West Enden mutatkozik be az 1987-es Végzetes vonzerő, illetve az 1951-es Idegenek a vonaton című mozi színpadi változata.
A londoni West Enden mutatkozik be az 1987-es Végzetes vonzerő, illetve az 1951-es Idegenek a vonaton című mozi színpadi változata.
Egy New York-i műkereskedő múlt héten beismerte, hogy 15 éven keresztül csapta be a műkedvelőket. 80 millió dollár (17,7 milliárd forint) értékben adott el hamisított festményeket, amelyek expresszionista művészek munkáját utánozták.
A Száguldás a semmibe című 1971-ben készült autós akciófilm amerikai rendezője tüdőgyulladás következtében halt meg egy Santa Monica-i kórházban - közölte szombaton a fia, Deran Sarafian televíziós rendező.
A lassított akciójelenetek közül a kung-fu viadalok a legszebbek. Hát mik ezek, ha nem a tisztelet, a kölcsönös megbecsülés és a mérhetetlen precizitás táncai?
Eddig ismeretlen oszmán kori település maradványaira bukkantak kutatók a közelmúltban Szigetvár közelében az I. Szulejmán szultán türbéje utáni keresés során - jelentette be Kolovics János, Szigetvár polgármestere.
Különleges koncertet hallhat a közönség október 3-án a MOM Kulturális Központban: a Budapest Sound Collective szimfonikus zenekar alapítója-vezetője, Dubóczky Gergely karmester igazi zenei csemegét állított össze.
A Totál szívás lett a legjobb drámai sorozat, a Modern család alkotói pedig sorozatban negyedszer vehették át a legjobb vígjátéksorozatnak járó elismerést a vasárnap esti Los Angeles-i gáláján.
Srdan Golubovic szerb rendező szerint a volt jugoszláv tagországokban még mindig a délszláv háború árnyékában élnek az emberek, ezért filmjeivel a múlttal való szembenézést és ezáltal a továbblépést kívánja elősegíteni.
A Totál szívás lett a legjobb drámai sorozat, a Modern család alkotói pedig sorozatban negyedszer vehették át a legjobb vígjátéksorozatnak járó elismerést a vasárnap esti Los Angeles-i gáláján.
A Katona József Színház A nép ellensége című produkciója kapta a legjobb előadásnak járó elismerést a Színházi Kritikusok Céhének vasárnapi díjátadóján a Trafó - Kortárs Művészetek Házában.
Németh János, Baja lovasa nyerte My Boy Mennydörgés nevű tízéves lován a 2013-as Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap délután a fővárosi Hősök terén rendezett versenyen.
Súlyos sérüléseket szerzett az egykori holland királynő Beatrix, aki egy szerencsétlen mozdulat következtében kórházi ellátásra szorul.