Művészetek kategóriában Asztúria hercege-díjat kap idén Norman Foster brit építész, akinek nevéhez többek között a berlini parlament üvegkupolájának tervezése fűződik.
Művészetek kategóriában Asztúria hercege-díjat kap idén Norman Foster brit építész, akinek nevéhez többek között a berlini parlament üvegkupolájának tervezése fűződik.
„Úgy érzem, megtaláltam az igazit, és ideje, hogy megállapodjak” – ezt Kylie Minogue mondta a Grazie magazinnak. Az énekesnő 40 évesen, számtalan szerelmi csalódás és egy kis híján az életét követelő betegség után elérkezettnek látja az időt, hogy a nála 9 évvel fiatalabb spanyol modellel, Andres Velencosóval összekösse életét.
Luc Besson francia filmguru előkészületben lévő női akciókaland-filmje, amely a rendező szavai szerint "az Amélie csodálatos életét ötvözi az Indiana Jonesszal", szinte lábon elkelt a cannes-i filmvásáron a forgatókönyv alapján.
Megszületett Chad Lowe kislánya. A színész párja, Kim Painter és a kis Mabel is jól van - tudatta a sztár szóvivője a People magazinnal.
Elhunyt Wayne Allwine, aki több mint három évtizeden át kölcsönözte hangját a kultikus Disney-rajzfilmfigurának, Mickey egérnek.
Jordan nélkül is van élet - gondolhatná Peter André, de azért a három gyerek nagyon hiányzik neki, ezért még az is lehet, hogy visszafogadja nejét.
Képregény jelent meg Lengyelországban, mely azt kívánja megmagyarázni - nevelési célzattal is -, milyen drámai következményekkel járt az, hogy a Harmadik Birodalom elfoglalta az országot.
Nos, nem tudjuk látták-e már a kedves olvasók a Green Day új lemezének borítóját. A coveren egy lány és egy fiú csókolózik, semmi különös, viszont magán a korongon egy "magyar gárdista" látható, az ismert sállal, melyen piros és fehér csíkok váltják egymást.
Sikeres veseátültetésen esett át Natalie Cole - közölte helyi idő szerint szerdán az énekesnőt menedzselő ügynökség.
Halasztják Michael Jackson nyáron kezdődő londoni koncertsorozatának nyitó előadásait, amelyek közül néhányat a jövő év tavaszára ütemeztek át.
Britney Spears amerikai énekesnőt testi-lelki sérülések okozásáért feljelentette egy volt testőre.
Egy album címének végén ritkán szerepel pont. A pont valaminek a végét jelenti, mondjuk, egy mondat végét, de a Pet Shop Boys új sorlemezén van még egy írásjel, egy vessző, és van egy szó (yes) is. Sőt, egy logó is szerepel a rajta, egy pipa, ami szintén közelebb áll az igenhez, mint a lezárást jelző ponthoz.