Domborművekkel díszített római kori síremlékek kerültek elő Budán, a XI. kerületben, a Rupphegy oldalában, földkitermelés során.
Domborművekkel díszített római kori síremlékek kerültek elő Budán, a XI. kerületben, a Rupphegy oldalában, földkitermelés során.
Jennifer Aniston igencsak magába fordult, mióta John Mayerrel véglegesen szakítottak. Szerencséjére nincs ideje sokat szomorkodni, mert javában forgatja legújabb, The Baster című filmjét. Az egyik barátjának ráadásul kijelentette, hogy elege van a keresgélésből, soha többé nem akar férfit látni.
Sziveri János születésének 55. évfordulójára emlékeztek szombaton a fiatalon elhunyt költő szülőfalujában, a délvidéki Muzslyán (Muzlja). A muzslyai Sziveri János Művészeti Színpad szervezésében délután megkoszorúzták Sziveri János emléktábláját a szülői háznál.
Mások mellett Nigel Kennedy hegedűművész kvintettje, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Mahler Chamber Orchestra, az UMZE Kamaraegyüttes és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjét kínálja jövő héten a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) zenei programja.
Sok magánéleti vihart követően A pankrátor című filmmel ismét a csúcsra visszakapaszkodott Mickey Rourke végre ismét szerelmes. A sztár nem is sejtette, milyen jól tette, amikor elfogadta a Vasember 2 főgonoszának szerepét, és ennek érdekében Oroszországba utazott tanulmányútra…
Veszélyben van a paraszt-polgár életforma utolsó emléke Győrött: a mezőgazdálkodó polgárok életmódját bemutató műemléképületet szombaton körbekerítették, a Somos utcába nem lehet gépjárművel behajtani, hogy a rezgések ne növeljék a repedések számát a falon - mondta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Nyugat-dunántúli irodavezetője az MTI-nek.
A két éve elhunyt Thury Levente keramikus és gólemkészítő életművét tekinti át a budapesti Art Factoryban szombattól látható tárlat. A magyar közönség itt láthatja először azokat a gólem torzókat, amelyeket a művész az egyesült államokbeli Arizonában készített a '80-as években.
Szemtanúk szerint a nemrég pasija, Chris Brown áldozataként a világsajtót megjárt Rihannának máris új párja akadt: a csinos énekesnő Lindsay Lohan expasijával, a színész Wilmer Valderramával randizott. A pár egyes források szerint két alkalommal is találkozott a múlt héten egy Geisha House nevű helyen.
II. János Pál pápáról nyílik kiállítás csütörtökön Budapesten a VAM Design Centerben, ahol látható lesz többek között egy róla készült élethű szobor és az egyházfő imakönyve, amelyet Erdő Péter bíborosnak ajándékozott.
Lemondott igazgatói posztjáról Stefán Gábor, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója - tájékoztatta Gyimesi Endre, a színházat fenntartó város polgármestere szombaton az MTI-t.
A gazdasági helyzet romlása miatt tíz éven belül valószínűleg nem fog megépülni Szombathelyen az új kőszínház, ezért a kormányzattól a színházépítés előkészítésére kapott 1,8 milliárd forintot az önkormányzat szeretné a Weöres Sándor Színház jelenlegi játszóhelyének, a Helyőrségi Művelődési Otthonnak a (HEMO) felújítására, átépítésére költeni - közölte az MTI érdeklődésére szombaton Ipkovich György, Szombathely szocialista polgármestere
Keira Knightleynak igen komoly nehézséget okozott leforgatni egy szexjelenetet A hercegnő című mozi felvételén, nem is bírta ki nevetőgörcs nélkül. A színésznőre a film rendezőjének kellett rászólnia, hogy szedje már össze magát.