Elárasztja a környéket a folyékony fény.
Ezt írta Mick Jagger Andy Warholnak 1969. április 21-én.
Marosvásárhelyen – választási év jön – az akadémiai szféra is kiválóan alkalmas az árulózásra (még hogy nincs magyar nemzeti integráció, egyformán rosszkedv van határokon innen és túl), először a helyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem tanárait árulózták le saját tanár társaik, néhány héttel később a Művészeti Egyetem „átszavazói” kerültek pellengérre . Utóbbiaknak bűne az, hogy román rektor (Sorin Crișan) került az intézmény élére.
2011 pörgős év volt, az interneten pedig mindent azonnal meg is nézhettünk.
Rovásírással korábban kiadták már Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét és egy népszerű mesekönyvet.
Hetvenöt éves korában elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő, drámaíró és nemzetközi hírű emberi jogi harcos - jelentette vasárnap a közszolgálati cseh televízió.
Murat Suyur egy fiatal török fotóművész 1984-ben született Isztambulban, ahol a mai napig él és alkot.
Rovásírással jelent meg az Újszövetség a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a Rovás Alapítvány együttműködésében; a kötetet kedden mutatják.
A Hicks Nursery Long Island legnagyobb és legidősebb kertészete. A Hicks család az 1600-as években kezdte a kertészkedést, de az üzlet csak 1853-ban indult be, amikor Isaac Hicks a környékbelieknek kezdett fákat árulni.
A karácsony az az ünnep, amikor a lehető legegyszerűbb belecsúsznunk a giccsbe, legyen szó karácsonyfadíszről, ajándékról, netán karácsonyi üdvözletről.
A Kultúrpart szerkesztősége karácsonyra Presser Gábor és Kocsis Zoltán egy-egy zenei csemegéjét kínálja olvasóinak, és hogy a programokat még vonzóbbá tegye, videóinterjút is készített a alkotókkal.