Sok a becsületes megtaláló az idei Sziget fesztiválon; a talált tárgyak konténerénél az MTI-t arról tájékoztatták, hogy több, pénzzel teli pénztárcát, valamint sok nagy értékű telefont adtak le a fesztiválozók.
Sok a becsületes megtaláló az idei Sziget fesztiválon; a talált tárgyak konténerénél az MTI-t arról tájékoztatták, hogy több, pénzzel teli pénztárcát, valamint sok nagy értékű telefont adtak le a fesztiválozók.
A XXIII. Agria Nemzetközi Folkhétvégét és a IX. Egri Bormustrát rendezik meg augusztus 18. és 21. között a hevesi megyeszékhelyen; a négynapos fesztiválon népzenei és világzenei koncertek mellett a kézművesek vásárát és az egri borászok bemutatóját is felkereshetik az érdeklődők.
Angoltanulás lett a jelszó a milánói rendőrségen, miután turistának álcázott újságírók kiderítették, hogy az északolasz város rendőrei csak mutogatni tudnak a külföldi látogatóknak.
Az amerikai filmgyártás fellegvára egy 20 éves ifjú kalandjainak megfilmesítéséért negyedmilliárd forintnyi összeget fizet.
A hírhedt berlini fal áldozataira emlékeztek szombaton egész Németországban.
A XIX. századi román értelmiségiek, politikusok, kereskedők a magyar főváros képét meghatározó épülete mellett életük is megelevenedik Berényi Mária Mesélő házak - Románok Budán és Pesten című, román-angol-magyar nyelvű képes albumában, amelyet hétfőn mutatnak be a Budapesti Történeti Múzeumban.
Ingyenes táncórákon vehetnek részt és közös köztéri táncprodukció létrehozására vállalkozhatnak az érdeklődők a Body Moving kortárstánc programsorozat keretében Budapesten augusztus végén.
Még a tövises sövény sem gátolja meg az éhes elefántokat abban, hogy betörjenek a szántóföldekre, és jóllakjanak az ott növő terménnyel: egy brit–kenyai kutatócsoport most új megoldást kínál a problémára – méhekből álló kerítést.
Minden létező nyelv és vallás hivatalosnak számít a lassan termőre forduló kontinensen
May Szilvia meséjét olvashatjátok Pudlimászról, a háromlábú kutyáról és gazdájáról, a mindent megszerelő Imbusz mesterről. Imbusz mester autószerelő, de ha kell, rövidlátó vagány tanítónőnek szerel szemüveges autót, autóversenyző kutyáknak mindenféle trükkös járgányt, vagy éppen egy olyan kocsit, amit a bandázó rosszkutyák az életben nem érnek utol.
Steven Spielberg és Peter Jackson következő, közös nagy filmje, a Tintin kalandjai (The Adventures of Tintin, hazai bemutató: november) annak köszönheti a születését, hogy Steven Spielberg nem tud franciául.