Életének 63. évében elhunyt Dienes Gábor Munkácsy-díjas festőművész.
Még ki se hevertük, hogy Várdy Zoltán távozik a Tv2 éléről, máris azt rebesgetik Duna Tv elnöke is lemondott.
Jennifer Lopez nem lép fel Ciprus északi, törökök által megszállt részén: a politikai helyzetre hivatkozva lemondta koncertjét.
Repülőgépre tették, és hazaküldték pénteken, Japánból Peter Bethune-t, az új-zélandi állatvédőt a két nappal korábbi ítéletnek megfelelően.
Jubileumát ünnepli idén a Bajai Halfőző Fesztivál, immár tizenötödik alkalommal lobban fel a láng szombat este a bográcsok alatt a Szentháromság téren és a Petőfi-szigeten.
Leonardo Di Caprio új filmjében álomtolvajt alakít, a hírek szerint a mesterműként aposztrofálják az új thrillert.
Művészek festhettek külvárosi raktárkapukra legálisan, hogy olyan emberek számára tegyék láthatóvá a kortárs festészetet, akik egyébként elmennének mellette.
A part határvonal. Elválaszt, összeköt, átemel és kizár. Egyik felén vagy a másikon nem lehetsz ugyanaz. A part megannyi értelmezését tárja elénk a Csillagszálló kulturális utcalap július-augusztusi száma.
A Vakondok című dokumentumfilmet beválasztották a világ egyik legnagyobb nemzetközi független-filmes fesztiváljának versenyprogramjába, New Yorkban.
A sztárokat sem kíméli az idő vasfoga, még akkor sem, ha ez ellen tengernyi pénzzel védekeznek.
Az emlősök 65 millió éves evolúcióját bemutató kiállítás a Los Angeles megyei természettörténeti múzeumban lesz látható.
Idén tizenhetedik alkalommal vonulnak Krisna-hívők és a velük ünneplők a Hősök terétől a Vörösmarty térig - az ünnep keretében a Vegetáriánus Hétfők kezdeményezésre is szeretnék felhívni a társadalom figyelmét.