Ha választaniuk kell párjuk és az internet között, akkor inkább a világhálóhoz ragaszkodnak a német huszonévesek. Bár nem mindegyikük. A megkérdezett 19-29 év közötti fiatalok 84 százaléka azonban igen.
Ha választaniuk kell párjuk és az internet között, akkor inkább a világhálóhoz ragaszkodnak a német huszonévesek. Bár nem mindegyikük. A megkérdezett 19-29 év közötti fiatalok 84 százaléka azonban igen.
Történelmi képkínálatának bővítése céljából csaknem százéves fotóalbumot vásárolt a Magyar Távirati Iroda. Az eddig publikálatlan fényképek közül több az utolsó magyar királyt ábrázolja; az egyik 1916-os felvételen a gyermek Habsburg Ottó is látható szülei, IV. Károly és Zita királyné társaságában, a koronázási ceremónia utáni fotózáson.
Bruce Willis keresetet nyújtott be filmproducerek egy csoportja ellen, akik korábban azzal vádolták meg az amerikai színészt, hogy az szerződésszegést követett el, mikor otthagyta egy készülő film rendezői székét.
Egy miami luxusklinikán fekszik Robin Williams, akinek igen komoly szívműtéten kell túlesnie a közeljövőben. Hollywood egyik ünnepelt állócsillaga amerikai stand-up comedy turnéjáról került az egészségügyi intézménybe, miután az egyik állomáson rosszul lett.
Súlyos betegségben, 82 éve korában elhunyt A lyukas zászló / Torn from the Flag című film egyik főszereplője, Atkáry Arisztid, a Szabad Európa Rádió egykori tudósítója.
A legfrissebb híresztelések szerint nyáron közös amerikai stadionturnéra indul a Guns N’ Roses és a Van Halen, bár maguk a zenészek természetesen egyik formációból sem kommentálták a Hits Daily Double értesüléseit.
A budapesti Akkuban tart utószületésnapi koncertet a "bluesos-rockos, táncolható zenét játszó", idén tízéves Könnyű .esti Sértés (KES) színészzenekar hétfőn este.
Ismét kórházban ápolják a világ egyik legismertebb magyarját, Mariska Hargitay színésznőt, az Amerikában rendkívül népszerű Különleges ügyosztály (Law and Order) című krimisorozat sztárját. A színésznő mellkasi fájdalmak miatt került orvosi felügyelet alá.
Újabb 195 műemlékkel, illetve műemléki jelentőségű területtel bővül március 14-től a mintegy 12 ezres magyar műemléki állomány; védettséget kap többek között a Fővárosi Állat- és Növénykert, a bábolnai ménesbirtok, a lillafüredi Palotaszálló, a békéscsabai vasútállomás és az edelényi kastély történeti kertje.
Madonna a jelenlévők nyilatkozatai alapján igen komoly dührohamot kapott a New York-i Ritz melegbárban, miután a helyi lemezlovas betett egy Britney Spears dalt a jelenlétében. A több mint 50 éves sztár éktelen haragjában kirángatta a helyről partnerét, Jesus Luzt, és elviharzott.
Bolgárul is megjelent Kukorelly Endre író, költő, esszéista TündérVölgy avagy Az emberi szív rejtelmeiről című, önéletrajzi ihletésű regénye. A bolgár kiadást hétfőn mutatják be a Szófiai Magyar Kulturális Intézetben a szerző jelenlétében.
A zeneértő fülekkel megáldott embereknek nem csupán egy dallam hangjainak felismeréséhez van jó érzékük, hanem különleges képességük van az emberi beszédhangban rejtőző érzelmek meghallásához is.