Fedett rendőrnyomozóknak próbált eladni egy nagy értékű XV. századi festményt két magyar és egy román műkincstolvaj Brassóban. A banda tagjait letartóztatták - közölte szerdán a román rendőrség.
Fedett rendőrnyomozóknak próbált eladni egy nagy értékű XV. századi festményt két magyar és egy román műkincstolvaj Brassóban. A banda tagjait letartóztatták - közölte szerdán a román rendőrség.
Jutka szerette, ahogy a világ volt régen. Megszűnt a Karaván, hát áttért az omnijára, pedig már az is dauveekbertc lett, már a fene se ismer ki magát, de azért mégis. Legalább az már létezett akkoriban. És ami akkor volt, arról még lehetett tudni, hogy micsoda. Most már meg központilag darálnak, pedig annak idején mennyit állt a Közértben, az ormótlan gép előtt.
Életének 98. évében elhunyt Takáts Gyula író, műfordító, kritikus. A Kossuth-díjas, kétszeres József Attila-díjas költő, Kaposvár díszpolgára, a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke csütörtökön kora reggel hunyt el. Takáts Gyulát a kaposvári önkormányzat saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Az egykori Spice Girl erotikus ötletekkel szórakoztatja a férfiakat egy Topless Show-ban. Melanie Brown Hollywood egyik kaszinójában színpadra áll, azonban nem a hangjával ejti ámulatba a kiéhezett férfiakat, hanem nőies bájaival. Az egykori popcsillag ugyanis egy peepshow dívájaként tűnik majd fel.
Az énekesnő hatalmas, ágaskodó melleiről azt állították többen, hogy hamisak, amin a fiatal rockcsalogány teljesen kiakadt. Perry-nek nemrég volt egy kisebb malőrje a színpadon.
Sokkal többet tévézik, aki elégedetlen magával és a helyzetével, mint aki kiegyensúlyozott és megbékélt a sorsával - mutatták ki amerikai kutatók naplóbejegyzések elemzése alapján.
Bécsben él fiaival Malek Andrea, de rendszeresen jelen van magyar színpadokon is. Újabb produkcióit műfaji sokszínűség jellemzi, a dzsessz és sanzonok révén vall a maga megélte csodákról és csalódásokról. Mindemellett az almafákról is van mondanivalója.
November 21-én a Természetes Vészek Kollektíva Halál–tours trilógiájával veszi kezdetét a 7. Kortárs Drámafesztivál (KDF) magyar programja, amely így összesen hét előadást, köztük két premiert (TÁP Színház: Kurátorok, Szputnyik: Bérháztörténetek) kínál.
Kotec csoport használati - tárlata látogatható és vásárolható meg a Madách téri Rododendron Art & Design Shopban.A tíz cseh képzőművész csak azért utazott ide, hogy mi kedves magyarok bármikor elnyalogathassunk egy mellbimbóra hasonlító nyalókát. A fiatal művészek kedveskedni akartak a magyar éhező tervezőknek és műértőknek, így még Csányi Sándor arca is helyet kapott a retro fametszeteken. Belváros- ha arra jársz, ugorj be!
Először akár azt is hihetnénk, íme, itt egy újabb bestseller, amit egy 15 perc hírnévre vágyó alak írt, aki se nem celeb, se nem sztár. Randy Pausch "csupán" egy informatikus, közben viszont egy igazi megfejtő, akire érdemes odafigyelni, és tanulni tőle. Már csak azért is, mert a halál közeledtének tudatával biztos, hogy nem lenne képes bárki ilyen optimizmusra és vidámaságra.
Oresztész Napra nap Különórát adhatna Szabadulóművészetből Vassza Zseleznovának, de a Ravaszok és balekok tudják, hogy Isten nem szerencsejátékos, ezért Faust elkárhozik a Gyertyalángban egy éjjel Velencében, mert ő meg azzal van tisztában, hogy Házasságon innen és túl nincs Kivétel és szabály. A Sirályt meg lelövik, ugye?
Eljött az idő, hogy magunkhoz vegyünk egy kis pszichotikus LGT flash-t! A cucc 1977 körül készülhetett, már Karácsony James grimaszol a felvételen, két lenge ruhás vokálos lány teszi a szépet, totál elszállás az egész. Jammelés James úrral, vagy amit akartok.