Négyezer éves sziklafestményeket fedeztek fel az észak-kínai Belső Mongóliában, a Jinsan-hegységben (Yinshan).
Négyezer éves sziklafestményeket fedeztek fel az észak-kínai Belső Mongóliában, a Jinsan-hegységben (Yinshan).
Sok ember az illatukra fogja, mások a tapintásukért képtelenek lecserélni őket.
Ki, mennyire ismeri a népek gesztikulációs szokásait? Vajon milyen jól tudna egy nem honi átlagember érvényesülni, eligazodni köztük? Mennyire tudna félreértésektől mentesen kommunikálni idegenben? Könnyűnek tűnhet, ha jártas az adott nyelvben, de ismeri-e azokat a jelzéseket, gesztusokat, amelyeket használnak? Cikkünkben néhány, számunkra furcsa népszokásra hívjuk fel a figyelmet.
Hálás a Borat című filmnek a kazah külügyminiszter: mióta a produkció elhelyezte az országot a térképen, tízszeresére nőtt az idegenforgalom.
Tegnap ünnepelte születésnapját a legendás színész.
Az eddigi ismeretek szerint négyszer vetődött fel komoly formában, hogy Mindszenty József elhagyja az amerikai követséget - mondta Somorjai Ádám bencés szerzetes, a Pápai Államtitkárság munkatársa, a Szenttéavatási Kongregáció konzultora az MTI-nek annak kapcsán, hogy kedden mutatják be Rómában Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása című trilógiáját a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség gondozásában.
Legendaként él a köztudatban, hogy a kommunizmus idején a költők házak falába rejtették verseiket, így játszva ki a hatalmat.
A találkozás Ronnie Lupe-pal, a fehér-hegyi apacs törzs elnökével olyan, mint egy igazi törzsfőnöki audiencia, ahol kiderülnek az indián kaszinók titkai. A 82 éves férfi életbölcsességet sugároz, lassan, kimérten beszél, és nem hagyja, hogy a szavába vágjanak. A füle hosszú, akár a buddhaszobroké.
Hetedik albumával jelentkezik a világ egyik legjobb drogzenekara, a Jason Pierce vezette Spiritualized, ám a Sweet Heart Sweet Light sajnos csalódást kelt az elmúlt másfél évtized tükrében.
Az Edgar Allan Poe élete által megihletett, A holló című amerikai film leforgatásához annyi lovas kocsira volt szükség, hogy a produkciónak a díszletesek és kellékesek csapatába külön fel kellett fogadnia egy kocsi-koordinátort a 33 éves Tóth Gábor személyében; ilyen munkakörben még senki sem dolgozott a felvételek helyszínéül szolgáló Magyarországon - írta vasárnapi internetes kiadásában a The Los Angeles Times.
Életének 53. évében elhunyt Bakonyi Ernő Savanyú táncművész - tudatta családja vasárnap az MTI-vel. A magyarországi táncházmozgalom meghatározó személyiségét, az óbudai Veres Péter Gimnázium tanárát tánctanítás közben, pénteken érte a halál.