Május 25-én lesz hetvenéves Sir Ian McKellen, minden idők egyik legkiválóbb brit Shakespeare-színésze, A Gyűrűk Ura Gandalfja.
Május 25-én lesz hetvenéves Sir Ian McKellen, minden idők egyik legkiválóbb brit Shakespeare-színésze, A Gyűrűk Ura Gandalfja.
Hadrianus római császár palotakomplexuma a Rómához közeli Tivoliban Olaszország egyik leglátogatottabb régészeti látványossága. A császár, aki állítólag utálta Róma káoszát, 118-ban építtette. Az első ásatások a 15. században kezdődtek, a leleteket azonban csak 1950 óta tárolják a helyszínen. Az 1999-ben a világörökség részének nyilvánított palotának van egy része, amely a közönség számára eddig ismeretlen maradt.
Kanadai kutatók a világ minden tájáról csaknem 200 tudományos kutatás alapján hangsúlyozzák, hogy a megfelelően étkező területeken mérhetően kisebb a szívinfarktus bekövetkezésének veszélye, mint ott, ahol az étrendnek sok eleme az egészségtelen ennivalók közé tartozik. A vizsgálat eredményeit az Archives of Internal Medicine szakfolyóirat közölte.
A Munkácsy-kiállítás tizenötezredik látogatóját köszöntötték szombaton Győrött, a Vastuskós Házban. Horváth Gyula mosonmagyaróvári nyugdíjas a helyi Széchenyi Kör tagjaként ezzel a csoporttal utazott a Lajta-parti városból Győrbe, hogy megtekintse az Egyesült Államokban élő Pákh Imre műgyűjtő kollekciójából válogatott tárlatot.
Máris lemondta a hónap végére tervezett londoni koncertjét Amy Winehouse, aki balul sikerült St. Lucia-i fellépése után most tért volna vissza a közönség elé. Amy május 31-én lépett volna fel az Island Records fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett koncerten.
Díjat nyert szombaton a belga-holland-magyar koprodukcióban készült Lost Persons Area (Elveszett Személyek Körzete) című játékfilm a 62. Cannes-i Filmfesztiválon.
Elviselhetetlen a hangulat a Vasember második részének forgatásán, mert a két női főszereplő, Gwyneth Paltrow és Scarlett Johansson gyűlölik egymást. A stáb tagjai szerint a színésznők folyamatosan marakodnak.
Könnyűzenei koncertekkel, park action performanszokkal és művészeti kerekasztal-beszélgetéssel várja a közönséget a Freedom '89, a rendszerváltó országok kulturális intézményeinek fesztiválja június 4-én a budapesti Gödör Klubban.
Szemtelen rovar, szú falja a firenzei Uffizi múzeum világhírű műkincseit. Az apró állatok fáradhatatlanok a fára festett képek, a fakeretek és szobrok lyuggatásában. Olyan nagy károkat okoznak, hogy Európa egyik legcsodálatosabb és leggazdagabb múzeuma gyors és hatékony ellentámadásra kényszerült.
Bill Clinton szaxofonja 130 ezer euróért (36 millió forint) kelt el csütörtök este a Cannes melletti Cap Eden Roc luxusszállóban rendezett, sztároktól nyüzsgő jótékonysági árverésen, amelyen összesen 4,5 millió euró (1,3 milliárd forint) gyűlt össze az AIDS-kutatás javára.
A művészet mellett a politika is szerepet kap az idei bayreuthi Ifjú Művészek Fesztiválján. Sissy Thammer, a zenei esemény igazgatója és főszervezője elmondta: a programsorozatot az augusztus 6. és 30. között rendezik meg, idén már 59. alkalommal. A fesztivál témája: Richard Wagner Franciaországban.
Az X-Men kezdetek: Farkasból számos olyan jelenetet vágtak ki, melyekben minden szögben felbukkan Hugh Jackman férfiassága. Mint az az ausztrál sztár egyik aktuális interjújából kiderült, az első változatban Hugh többször is felbukkant meztelenül, ám ezeket a jeleneteket végül kivágták a filmből.