Itt a XXI. századi Gardfield! Bajszának minden rezdülését félmillió érdeklődő lesi a Twitteren át: a mikroblogoló Sockington cica a közösségi portál igazi sztárja lett az utóbbi másfél évben.
Itt a XXI. századi Gardfield! Bajszának minden rezdülését félmillió érdeklődő lesi a Twitteren át: a mikroblogoló Sockington cica a közösségi portál igazi sztárja lett az utóbbi másfél évben.
Duffy énekelheti a következő James Bond film főcímdalát. A producerek mindenképpen a wales-i énekesnőt szeretnék megnyerni a 23. kémfilm hangjának, aki némi győzködést követően igent is mondott nekik, hiszen a 007-es ügynök kalandjaihoz dalolni komoly presztízst jelent.
„Szabad vagyok”, nyilatkozta a Dagbladet lapnak Varg Vikernes, a Burzum zenekar főnöke, a ’90-es évek első felének templomgyújtogatásairól elhíresült norvég black metal maffia egykori oszlopos tagja, aki három templom felgyújtása mellett 1993-ban meggyilkolta a színtér vezetőjét, a Mayhem gitáros Oysten „Euronymous” Aarseth-et.
Átadták az Essl Award 2009. díjat pénteken a Centrális Galériában Budapesten; a négyezer eurós első díjat Keller Diána, a háromezer eurós díjat Pintér Zoltán Miklós, a Vienna Insurance Group Special Invitations ezereurós különdíját Fátyol Viola vehette át.
Az A38 Hajó ad otthont az egész világon átívelő HELP Jamaica! jótékonysági rendezvény sorozat magyarországi eseményének, melyen fellép a hazai reggae-mozgalom színe-java. Az egész napos program bevételét a HELP Jamaica projekt támogatására fordítják a szervezők.
Bemutatták Kenyeres Bálint A repülés története című kisjátékfilmét a Quinzaine des réalisateurs (Rendezők Kéthete) programjában pénteken az 62. Cannes-i Filmfesztiválon.
Emily Blunt után ismét egy színésznőt hódított meg a sztárénekes Michael Buble. A szívtipró és az argentin Luisana Lopilato egy Buenos Aires-i koncert után ismerkedtek meg egymással, és nemrég Las Vegasban jelentek meg közösen egy társasági eseményen.
Ötletgeneráló játékra hívta Szentendre öt középiskolájának 20 diákját a város vezetése, illetve a British Council által kifejlesztett módszer hazai terjesztője, a Studio Metropolitana. A Jövő-Város-Játék” elnevezésű interaktív versengésen a fiatalok nemcsak kitalálták, hanem sajátos módszerekkel be is mutatták, milyen legyen Szentendre 20 év múlva.
Cannes-i jelenései láttán sokakban keltett érdeklődést, miként sikerült megszabadulnia zsírpárnáitól Mariah Carey-nek, és habár a sztár határozottan tagad, egyértelműen látszik, hogy zsírleszíváson vehetett részt.
A Csík Zenekar, valamint a Kispál és a Borz koncertjével zárult pénteken Beregszászon az MR2 Petőfi Rádió által szervezett határon túli zenei turné, amelynek keretében magyarországi együttesek léptek fel három ország négy magyarlakta városában.
A tavalyi könyvforgalom – a Magyar Kiadók és Könyvkereskedők Egyesületének (MKKE) adatai szerint – 67,6 milliárd forint volt, ami átlagosan 6.700 forint könyvekre fordított kiadást jelent lakosonként - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából.
Speciális dupla válogatáslemezzel jelentkezett a több mint három évtizedes múltra visszatekintő szombathelyi Lord, ami egyből a MAHASZ listájának első helyén nyitott. A zenekarból Gidófalvy Attila billentyűssel és Pohl Mihály énekessel beszélgettünk.