A Kompánia Színházi Társulat november 29-én és 30-án este 8 órától, az Artus Stúdióban adja elő az Elfeledett ének című darabot: a virrasztás rítusáról, az újjászületés labirintusáról, az élő emlékezetről és a dolgok titkos lelkéről.
A Kompánia Színházi Társulat november 29-én és 30-án este 8 órától, az Artus Stúdióban adja elő az Elfeledett ének című darabot: a virrasztás rítusáról, az újjászületés labirintusáról, az élő emlékezetről és a dolgok titkos lelkéről.
Százezer dollárt talált egy amerikai férfi egy nemrégiben vásárolt antik íróasztalban. Ugyan nagyon örült a pénznek, de inkább visszaadta azt tulajdonosának.
Böhm József gyűjteményéből nyílt kiállítás Fél évszázad erdélyi képei címmel kedden, a brüsszeli Balassi Intézetben.
Erotikus tartalmú fotókat loptak el a színész egykori barátnőjének otthonából, melyen Cage Christina Fultonnal látható.
Az ünneplés jegyében szervezte meg a XXV. Népzene- és néptánctalálkozót a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány a hétvégén. Tartalmas és színvonalas programokkal ünnepeltek a népzene- és néptánc kedvelői három napon át Sepsiszentgyörgyön.
Egy nemzet vagyunk és nem tudunk egymásról. Nem érti egy pesti, milyen egy kisebbségi magyar közösség, és nem érti a falusi, mitől jó a budapesti élet.
Még soha nem fizettek annyit egy festményért, mint a művész 1969-ben festett, Three Studies of Lucien Freud című munkájáért.
Tizenegyedik alkalommal rendezi meg november 16-án a Táncpedagógusok Országos Szövetsége az Országos Táncjáték Fesztivált Gödöllőn, a Művészetek Házában.
Zsarolással vádolta meg a moszkvai Nagyszínház vezetését egy amerikai balerina, aki azóta távozott a társulattól - írta szerdán az Izvesztyija című orosz lap.
Joe Wright rendezheti az új Pán Péter-filmet a Warner Bros. számára - ez azonban csak egy a sok feldolgozás közül, melyen jelenleg a stúdiók dolgoznak.
Július 15. és 20. között a miskolci Egyetemváros és környéke ad otthont az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának.
Mint minden ősszel, idén is vándorútra kel a One World Dokumentumfilm Fesztivál anyagából összeállított válogatás, így harmadik alkalommal jutnak el a filmek Csíkszeredába. A vetítésekre a Csíki Székely Múzeum szervezésében november 13 és 15. között a Kossuth utcai galériában kerül sor, naponta 18 órától. A belépés ingyenes.