Guillermo del Toro a Keresztapa stílusában rendezne Jabba-filmet. A túlsúlyos sivatagi gengszter del Toro kedvenc karaktere a Star Warsból, és szívesen készítene hozzá önálló filmet.
Guillermo del Toro a Keresztapa stílusában rendezne Jabba-filmet. A túlsúlyos sivatagi gengszter del Toro kedvenc karaktere a Star Warsból, és szívesen készítene hozzá önálló filmet.
Feltörték az 1922-es Nosferatu című némafilm rendezőjének sírját Németországban és elvitték a filmes koponyáját.
Kacsának bizonyult az interneten pillanatok alatt elterjedt hír, mely szerint a következő Rambo-filmben Sylvester Stallone az Iszlám Állam (IÁ) ellen veszi fel a harcot.
Volt egy klubunk is a Grétiékkel, Sajtklub, ez volt a neve, 15 évesek voltunk. Mindenkinek szeretnie kellett a sajtot, meg persze jó fejnek kellett lennie, ez volt a legfontosabb.
Az Irie Maffia nemrég New Yorkban járt, ahol négy fellépésük is volt a Balassi Intézet szervezésében. Az ottani élményeiket örökítették meg a tagok a telefonjaikkal ebben a kisfilmben.
Augusztus 8-án 19.30-kor a Vigadó dísztermében kerül megrendezésre a Török Nemzeti Ifjúsági Filharmonikus Zenekar koncertje.
Új kulisszák mögötti felvétellel lepte meg a közönséget a The Weinstein Company, melyből megtudhatjuk, hogyan készült fel Jake Gyllenhaal a komoly fizikai állóképességet igénylő Southpaw című bokszdrámára.
Idén Vive La France! címmel július 23-án rendezik meg a népszerű filmzene-koncertet a Margitszigeten. A Szabad Tér Színház produkciójában a száz éve született Edith Piafról is megemlékeznek.
Hosszan tartó betegség után, 52 éves korában érte a halál Haas Vander Pétert - értesült a Színház.hu.
Négy magyar dokumentumfilm kapott meghívást az augusztus 14. és 22. között megrendezendő 21. Szarajevói Filmfesztiválra - közölte a Magyar Filmunió az MTI-vel kedden.
Jótékonysági árverésre kerül Robbie Williams Let Me Entertain You című dalszövegének kézirata július 15-én a londoni Bonhams aukciósházban. A brit popikon augusztus 10-én azonos című turnéjával érkezik a Sziget Fesztiválra is.
Június 28. és augusztus 23. között nyáresti koncertekkel várja vendégeit a Klassz a pARTon című rendezvénysorozat Érdi Tamással és barátaival.