A kétszáz éves jegyzet, a Missa Solemnis egy részletének vázlata akár kétszázezer dollárért cserélhet gazdát egy amerikai aukción.
A kétszáz éves jegyzet, a Missa Solemnis egy részletének vázlata akár kétszázezer dollárért cserélhet gazdát egy amerikai aukción.
Eddig ismeretlen aszteroidára bukkant az amerikai űrkutatási hivatal korábban már használatból kivont, majd NeoWISE néven újra munkába állított űrteleszkópja.
A drámaíró kortársa, John Webster Amalfi hercegnő című drámájával nyílik meg csütörtökön London új fedett színháza a híres Globe Színház közvetlen szomszédságában.
A háromnapos eseménysorozat a Toldi moziban indul: a mustrán premier előtt vetítik a dán rendező A nimfomániás című filmjének első részét is.
A világhírű amerikai rockbanda közösen áll színpadra a január 26-i Grammy-díjátadó ceremónián Lang Lang zongoraművésszel.
A smaragdzöld, három méteres szobrot, melyet a katalán művész 1975-ben készített, 250-300 ezer fontra, mintegy 90,8-109 millió forintra becsülték szakértők.
Bemutatják a rendező holokausztról és a német háborús bűnösökről készített dokumentumfilmjét, mely eddig még nem került közönség elé.
Egy nemzetközi kutatócsoport nemrégiben felfedezte Szaúd-Arábia legelső dinoszauruszmaradványait.
Egressy Zoltán valamint Mészáros Sándor lesznek a népszerű irodalmi est következő vendégei pénteken, 18 órától. A meghívottakkal Kőrössi P. József beszélget.
Daniel Sánchez Arévalo vígjátéka, a Csókok és gólok kapta a legtöbb jelölést a legnevesebb spanyol filmes elismerésre.
Rendkívüli kiállításokra - többek között Auguste Rodin- és Frida Kahlo-tárlatra - készülnek idén az olasz főváros múzeumaiban.
Hetven éves korában érte a halál a Kolozsvári Állami Magyar Színház nyugalmazott művészét, aki rendkívüli színpadi humorával nézők tömegeinek okozott boldog perceket.