Különleges klipet készített Müller Péter Sziámi zenekara, az Andfriends. A Szeretni még című dal zenéjét Bérczesi Róbert és Kirschner Péter írta, a szöveget pedig Sziámi.
Különleges klipet készített Müller Péter Sziámi zenekara, az Andfriends. A Szeretni még című dal zenéjét Bérczesi Róbert és Kirschner Péter írta, a szöveget pedig Sziámi.
Vígjáték készül a Warner Bros. filmstúdióban Dominique Strauss-Kahn IMF-vezér szexbotrányáról. A forgatókönyvet Ben Kopit írja. A film egyelőre a The Libertine munkacímet viseli.
A szerb származású Marina Abramovic, aki nem is olyan régen még saját extravagáns temetését tervezgette, Marc Myersnek rántotta rá a leplet gyermekkoráról és a Belgrádban töltött ifjú éveiről.
Több késszúrással meggyilkolták Morgan Freeman filmsztár mostohaunokáját vasárnap New Yorkban. E'Dena Hines színésznő és író volt.
Augusztus 13. és 24. között hatodik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Nyári Zenei Fesztivált Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában.
A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti.
Furulyák, dudák és rejtélyes eredetű sípok. Szokolay Dongó Balázs az erdő mélyére költözött, mi pedig természetes stúdiót rendeztünk be számára a fák között.
Az Alföldi Róbert rendezte Varázsfuvola nyerte a 2015. évi Armel Operafesztivál Arte-közönségdíját, amelyet a Sziget Fesztiválon adtak át vasárnap este.
Több mint egy tucat exkluzív fotó érkezett a Star Wars VII-hez, miközben az is kiderült, hogy a hetedik rész rendezője, J.J. Abrams a híresztelésekkel ellentétben mégsem vállalja a kilencedik epizódot.
Augusztus 20-án ünnepi koncertet ad Alexander Rybak hegedűművész, a Virtuózok tehetségkutató döntőseivel és Miklósa Erika operaénekessel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Lefújta a No Fixed Address elnevezésű 2015-ös világkörüli turnéját a Nickelback az énekes, Chad Kroeger betegsége miatt.
Az aranymaszkjáról közismert egyiptomi fáraó, Tutanhamon sírja rejtheti a Királyok völgyében a gyönyörű mellszobráról híres egyiptomi királyné, Nofertiti maradványait egy ismert brit régész szerint.