Színházi előadások, koncertek, nyitott porták és családi programok várják az érdeklődőket a most szombaton induló és egészen augusztus 23-ig tartó őrségi Hétrétország „köztiválon”.
Színházi előadások, koncertek, nyitott porták és családi programok várják az érdeklődőket a most szombaton induló és egészen augusztus 23-ig tartó őrségi Hétrétország „köztiválon”.
A FogasHázba költözik a Pulzus Társulás és a Bethlen Téri Színház közös produkciója, Goldoni Terecske című komédiája. Hogy ez az előadás is ingyenes látogatható lehessen, most gyűjtést szerveznek az alkotók.
Budapest egyik legjobb hamburgerezőjében, az Egyetem tér melletti Goodbarban ad koncertet augusztus 14-én, pénteken Onczay Zoltán, csellóművész, kísérete pedig a házigazda zeneséf Mr. Herb lesz.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Jack Gold háromszoros BAFTA-díjas brit rendező, köztük a Jó éjt, Mr. Tom! alkotója.
Murakami Haruki ismét a bestseller listák élére került. A japán író újabb könyvet adott ki, amelyben az olvasói levelekre adott válaszait gyűjtötte össze.
A Kortárs Galériák Egyesülete és a Kreatív Platform Kortárs Művészeti Alapítvány szeptember 12–13-án másodjára is megrendezi a Gallery Weekend Budapestet (GWB), a hazai kortárs képzőművészet galériás fesztiválját.
Hallottunk már a képregényes WC-papírról, furcsa designt kapott mellékhelyiségekről, átalakított papírgurigákról. De ez most más: egy francia művész nagyot alakított.
Bár a tavalyi felhozatal ígéretesebb volt, egy napra idén is kilátogattunk Kelet-Európa legjobb zenei eseményére, a hirtelen jött Off-túra pedig remekül sikerült.
Idén a GipsyKings alapítójának együttese, a Chico & The Gypsies hozza el a mediterrán hangulatot a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra augusztus 22-én 20 órától.
Mexikóból egy kolumbiai nagyvárosba, Cartagenába szállítják át a tavaly elhunyt Gabriel García Márquez Nobel-díjas író hamvait, és egy régi kolostorban helyezik el egy állandó kiállítás keretében.
Továbbra sincs megoldás a Faludy-hagyaték kiállítása kapcsán. Az özvegy által megálmodott „galéria-kávézó” nyitása egyre távolabbinak tűnhet.
Meghalt Uggie, a Jack Russell terrier, amely a The Artist - A némafilmes című Oscar-díjas filmben játszott emlékezetes szerepet. Prosztatarákkal küszködött, múlt pénteken altatták el Los Angelesben. Tizenhárom éves volt.