Boba Fett és Han Solo mellett Darth Vader is szerepet kap majd a Star Wars spin-offban. Emellett az is kiderült, kik rendezik az önálló Han Solo-filmet.
Boba Fett és Han Solo mellett Darth Vader is szerepet kap majd a Star Wars spin-offban. Emellett az is kiderült, kik rendezik az önálló Han Solo-filmet.
A Vigadó szeptembertől újra élőben közvetíti a Royal Opera House előadásait. Az új évadban olyan darabokkal találkozhatunk, mint a Figaro házassága Erwin Schrott-tal, vagy a Borisz Godunov Bryn Terfellel.
Hatalmas felháborodást keltett Egyiptomban Nofertiti királynő világhírű mellszobrának egy félresikerült másolata, amellyel a felső-egyiptomi Szamálút település bejáratát kívánták szebbé tenni a városatyák.
Idén huszonkilencedik alkalommal lepik el a Budai Várat a hazai mesterek és kézművesek. 2015-ben négy napon át, augusztus 20 – 23. között a pásztorok élete kerül előtérbe a Mesterségek Ünnepén.
88 éves korában elhunyt Mednyánszky Ági Bársony Rózsi-emlékgyűrűvel és Gobbi Hilda-díjjal kitüntetett színésznő, a magyar operettjátszás kiemelkedő alakja - közölte kedden a Budapesti Operettszínház az MTI-vel.
A 19 éves magyar zongorista tehetség, Oláh Krisztián a harmadik helyen végzett a montreux-i dzsesszfesztivál zongoraversenyének fináléjában. A döntőt az A Bu művésznéven szereplő, mindössze 15 éves kínai Taj Liang nyerte.
Páratlan hangulatú koncert lesz gyönyörű kulisszák között: Július 11-én este a Kozma Orsi Quartet foglalja el a margitszigeti Jazzy Towert.
Színes programokkal várja az érdeklődőket szombaton a budapesti Francia Intézet, amely utcabált rendez épülete előtt a július 14-i francia nemzeti ünnep tiszteletére.
Zenés emberszabás címmel mutatkozott be Herczku Ágnes énekesnő, Lackfi János költő és Sinha Róbert gitáros műsora, amiből nemsokára album is készül.
Június végén az orgonaművész koncertjével nyitották meg a Varnus Xaver Balatoni Nyári Fesztiválját, ahol Falusi Mariann, a Budapest Bár, a Váczi Eszter Quartett és Törőcsik Mari is fellép majd a nyár folyamán.
Közel 8 millió mumifikált kutyatetemre bukkantak régészek Anubisz, a sakálfejű egyiptomi isten temploma melletti katakombában, Szakkarában.
43 éves korában meghalt Amanda Peterson. Az amerikai színésznőre a Colorado államban található Greely-beli otthonában találtak rá, azonban a halálának oka egyelőre nem ismert.