Előadást tart rendezői világáról, művészi pályájáról Robert Wilson világhírű amerikai színházi rendező és képzőművész szombaton, a Vígszínházban, ahol csütörtöktől három estén át 1914 című produkciója is újra látható lesz.
Előadást tart rendezői világáról, művészi pályájáról Robert Wilson világhírű amerikai színházi rendező és képzőművész szombaton, a Vígszínházban, ahol csütörtöktől három estén át 1914 című produkciója is újra látható lesz.
4600 éves királysírt tártak fel Egyiptomban, a Nílus deltavidékén, Monufia kormányzóságban. A temetkezés a III. dinasztia kevéssé ismert uralkodója, Haba fáraó végső nyughelye lehetett - olvasható a Cairo Post online kiadásában.
Elgondolkodtató és humoros, felnőtt és gyerek egyszerre. Janikovszky Éva sosem elégedett meg azzal, hogy csak egy nézőpontból lásson. 89. születésnapja alkalmából rendhagyó képzeletszínházzal emlékeznek rá az IBS Színpadon.
A Jászai-díjas színésznő és Csányi Sándor szereplésével mutatja be Ketten egyedül címmel Terrence McNally amerikai drámaíró darabját a Thália Színház május 9-én.
Liam Neeson az Elgin-márványok ellopásával vádolta meg Nagy-Britanniát. A hollywoodi színész egy televíziós interjúban elmondta, nincs semmi ok arra, hogy az athéni Akropolisz ókori márványai a londoni British Museumban maradjanak.
A Nagyvárosi Táncosok c. sorozatunk most a Duna Táncműhely próbatermének tükreiben próbálja kifürkészni a Juhász Zsolt vezette csapat titkait. Szó lesz a répaültetésről is.
Idén nyáron nagymama lesz Sinéad O'Connor. Erről is beszélt a kilencvenes években világsztárrá vált ír énekesnő, amikor keddi budapesti koncertjét követő napon, szerdán találkozott újságírókkal egy budapesti szállodában.
Könnyűzenei, komolyzenei és magyar nóta kategóriában osztották ki az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület díját kedden Budapesten. Az irodalmi díjazottak névsorát tíz nappal ezelőtt már nyilvánosságra hozták.
Negyvenkilenc évesen elhunyt Berlinben Baktyiar Hudojnazarov tádzsik-orosz filmes, a Luna papa rendezője. Haláláról a Hollywood Reporter adott hírt Renat Davletyarovra, a művész barátjára hivatkozva.
Lars von Trier hosszú idő után a Guardiannek adott hosszabb interjút. Kiderült, bár sokat segített neki, hogy eljárt az anonim alkoholistákhoz, a rendezéssel járó teher és szorongás miatt újra a pohárhoz nyúlt.
Mostantól a világ bármely pontjáról elindulhat a kutatás a legendás skót tó rejtélyes szörnyetege után. A Google ugyanis legújabb projektje keretében nyilvánosságra hozta a tó víz alatti és felszíni felvételeit.
Ausztria és Albánia a Josip Broz Tito néhai jugoszláv elnök boszniai atombunkerében pénteken nyíló képzőművészeti biennále idei partnere.