A kultikus brit banda 1962-ben tartott koncertjeinek vágatlan verzióit és eredeti felvételeit árverezik el Londonban. A zenei ritkaságok gyűjteménye a becslések szerint 100,000 font (41 millió forint) feletti áron kelhet el.
A kultikus brit banda 1962-ben tartott koncertjeinek vágatlan verzióit és eredeti felvételeit árverezik el Londonban. A zenei ritkaságok gyűjteménye a becslések szerint 100,000 font (41 millió forint) feletti áron kelhet el.
„Ha egy négyzetkilométeren belül megfelelő számú őrült él, merész dolgok születhetnek” - mondta Antal Árpád polgármester a március 18–31. közt Sepsiszentgyörgyön rendezett Reflex 3 Nemzetközi Színházi Fesztivál kapcsán.
Elhunyt Tomie Ohtake, a brazil képzőművészet nagyasszonya. Ohtake monumentális, de légies és ívelt, harsány színekben pompázó szabadtéri szobrai Sao Paulo és több más brazil város szerves részévé váltak.
Kiállítással és emlékhangversennyel idézik fel a Hagyományok Házában a 20. század első felének egyik legnagyobb magyar zeneszerzője és népzenekutatója, Lajtha László életét és művészetét az első világháború idején.
A gyönyörű színésznő kisfia hat és fél héttel korábban érkezett, egyelőre mindkettejüket bent tartják még a kórházban.
Kéthetes leállást követően, a Frankenstein című darab pénteki bemutatójával nyitotta meg újra kapuit a közönség előtt a Pesti Magyar Színház.
Florence Welch zenekarával 2015-ben fellép a Sziget Fesztiválon, idén június 1-jén pedig új nagylemezt ad ki. A How Big, How Blue, How Beautiful című nagylemez előzetes dala megérkezett.
Angela Gheorghiu operaénekesnek a legendás magyar karmesterrel, Solti Györggyel való találkozás fordulópont volt az életében, nemcsak a karrierjében, de a művészetben is magasabb szintre tudott lépni.
Az Óriás zenekar feldolgozta azt a számot, amelyet a részeg Paksi Endre a a 2000-es debreceni Ossian koncerten kreált, amikor tökéletesen elfelejtette a szöveget. Az Óriás-videót az Ossian kiadója azóta törtöltette a You Tube-ról.
A New York állambeli Cold Spring településen és Philadelphiában írt American Pie dal a hatvanas és korai hetvenes évek Amerikájának társadalmi felbolydulásaira reflektál, eleje azonban Buddy Holly énekes haláláról szól.
Sylvia Plachy Mikor Lesz Holnap kiállítása vasárnaptól látható a Mai Manó Házban. A világhírű magyar származású fotográfus a forradalom után, 1956-ban egy lovaskocsiban rejtőzködve jutott át szüleivel az osztrák határon.
Az ellenzéki tevékenysége miatt hazájában elítélt iráni rendező, Dzsafar Panahi Taxi című munkája kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 65. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.