Zsigmond Vilmos számára egy életműdíj „mindig nagy szám”, mert azzal a szakma valóban egy élet munkáját ismeri el. Az Oscar-díjas operatőr ezt abból az alkalomból mondta, hogy a CineFest nemzetközi filmfesztiválon átvehette a díjat.
Zsigmond Vilmos számára egy életműdíj „mindig nagy szám”, mert azzal a szakma valóban egy élet munkáját ismeri el. Az Oscar-díjas operatőr ezt abból az alkalomból mondta, hogy a CineFest nemzetközi filmfesztiválon átvehette a díjat.
Életének 73. évében szombaton meghalt Anatolij Nyikolajevics Berezovoj orosz űrhajós, a Szaljut-7 űrállomás egykori parancsnoka - közölte az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz.
Jeff Frost time-lapse művész lenyűgöző, 12 perces filmet készített a világról. A Circle of Abstract Ritual címet viselő film az elmúlt két évben készített 300 ezer fotóból épül fel.
Új digitalizált változatban jelenteti meg Maria Callas Amerikában született, görög származású operaénekesnő összes eredeti lemezfelvételét a Warners Classics lemezkiadó.
Középfutamokkal és elődöntőkkel, lovas bemutatókkal, valamint a döntőkkel folytatódik vasárnap a hetedik Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén.
A Junior Prima-díjas Tárkány Művek nyáron adta ki harmadik nagylemezét Őszi Vázlatok címmel, amelyen Dresch Mihály is közreműködik. Október 1-jén a Müpában lép fel a városi folk rajongói körében kultikussá vált zenekar.
Nagy érdeklődés mellett zajlott a Színházak éjszakája: a nézők hosszú sorokban gyülekeztek a pesti Broadway színházai előtt a rendhagyó programokra várva szombat este.
Vörös Szilvia nyerte meg a szombat este zárult I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny 15 ezer euróval járó nagydíját (Grand Prix).
Harminc évvel ezelőtt költöztek be az első lakók a XI. kerületi gazdagréti lakótelep lakásaiba, a 12 ezres közösség szombaton családi programokkal, koncertekkel, halászléfőző-versennyel ünnepelte az évfordulót.
Nógrádi Gábor kisregényének színpadi adaptációját mutatják be Farkas Ignác rendezésében csütörtökön Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban.
Gyerekzenekarok, előadóművészek alkotásaihoz készült animációkat tekinthetnek meg a mese.tv látogatói a Versfilmek sorozatban.
Magyar film került a hazai toplisták legjobbjai közé. Nem is tudnánk megmondani, mikor fordult ez elő utoljára. A remek kritikai fogadtatást követően a közönség is hálásan fogadta Zomborácz Virág első játékfilmjét.