Gyerekzenekarok, előadóművészek alkotásaihoz készült animációkat tekinthetnek meg a mese.tv látogatói a Versfilmek sorozatban.
Gyerekzenekarok, előadóművészek alkotásaihoz készült animációkat tekinthetnek meg a mese.tv látogatói a Versfilmek sorozatban.
Magyar film került a hazai toplisták legjobbjai közé. Nem is tudnánk megmondani, mikor fordult ez elő utoljára. A remek kritikai fogadtatást követően a közönség is hálásan fogadta Zomborácz Virág első játékfilmjét.
Kezdetét vette a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválja. Az első hordó sört a hagyományoknak megfelelően a müncheni főpolgármester, az első korsó sört pedig a bajor miniszterelnök kapta a Terézia-réten.
Az elismert amerikai zenészt, és dalszerzőt 93 éves korában, álmában érte a halál otthonában. Rotella olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Benny Goodman, Johnny Mercer, Earle Hagen, Neil Diamond, Frank Zappa vagy Steely Dan.
A napkitörés még augusztusban történt, de a videót csak később tette közzé a NASA. Ha a Nap méretéhez képest megnézzük a robbanás sebességét, elképesztően nagy számot kapunk.
Már látogatható az épület, melyet felújítás miatt zártak le a látogatók elől. Emellett az 1877 és 1919 között élt költő személyes tárgyait és családi ereklyéit őrző emlékmúzeum is megnyitotta kapuit.
A szeptember 28-án induló UH Feszt nyitó eseménye az amerikai minimalista zeneszerző, előadóművész, performer és képzőművész exkluzív estje, aki most először lép fel Magyarországon.
A masszív galaxisok egy idő után felhagynak a csillaggyártással, és kisebb társaik bekebelezésével gyarapodnak - olvasható egy ausztrál kutatócsoport tanulmányában.
Az albumot az öttagú budapesti Anton Vezuv zenekar jegyzi. Az Into The Sea című debütáló lemezük néhány dalát a korábban a Portisheaddel, az Oasisszel és Robbie Williamsszel dolgozó angol hangmérnök, Rupert Coulson keverte.
Ezerkilencszáz éves katonai létesítményre bukkantak a Hessen tartománybeli Gernsheimben. Az egyetemi tanásatások során két V alakú árkot tártak fel, valamint felfedezték a fagerendákból épített őrtorony helyét.
A legendás amerikai zenész pár napon belül egyszerre két lemezzel jelentkezik. A napokban bemutatott száma szólólemezén szerepel majd.
A fővárosban megrendezésre kerülő eseményen 27 színház vesz részt mintegy 300 programmal. Déltől hajnalig nyitott színházkapuk fogadják az érdeklődőket, akik a most induló évad új produkcióiba is bepillanthatnak.