Május 8-án, 10-én és 11-én este nyolctól lesz látható az Artus Stúdióban az elmúlt évek legsikeresebb Artus-előadása Goda Gábor rendezésében.
Május 8-án, 10-én és 11-én este nyolctól lesz látható az Artus Stúdióban az elmúlt évek legsikeresebb Artus-előadása Goda Gábor rendezésében.
Egy, az iraki fővárosban játszódó modern kori Frankenstein-történet nyerte idén az International Prize for Arabic Fiction (IPAF) elnevezésű, arab nyelvű regényeket jutalmazó nemzetközi elismerést.
Robert Wilson rendezésében mutatják be szerda este a prágai Nemzeti Színházban az 1914 című előadást, amelynek egyik szerepét a színésznő alakítja.
A spanyol festő aukción valaha elkelt legdrágább tájképe lett a Paysage méditerranéen (Mediterrán tájkép) című alkotása: 16,09 millió svéd koronáért (548,1 millió forintért) kelt el a Bukowskis árverezőház stockholmi licitjén.
Míg diákok tömegei tüntetnek Venezuelában, a caracasi Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója az utcára vinné a művészetet.
Justin Kurzelt, a Snowtown Cannes-ban is díjazott rendezőjét kérték fel az Assassin's Creed nevű számítógépes játékból készülő film megrendezésére.
Szerdán, a Tranzit Art Caféban adták át a 2013-as év legkiemelkedőbb hazai kortárs táncelőadásainak járó rangos elismerést.
Megnyitották szerdán Tutanhamon sírkamrájának pontos mását a látogatók előtt Luxorban, az eredeti nyughely felfedezője, Howard Carter háza mellett.
Verdi Az álarcosbál című művében nyújtott alakításáért Boross Csillának ítélték oda a Green Room Awards legjobb énekesének járó díját. A kitüntetéseket a melbourne-i színházi világ legjobbjai között osztják ki 58 kategóriában.
A Nagyvárosi táncosokat bemutató filmsorozatunkat egy „nagy öreggel", a 25. születésnapját ünneplő Közép-Európa Táncszínházzal folytatjuk.
A NASA Curiosity marsi felderítőjét működtető csapat azt tervezi, hogy az elkövetkező napokban mintaszerzés céljából végrehajtja a harmadik fúrást egy kőzetben.
A közönséges és a szent, a bűnös és az erényes, a komikus és a tragikus között ide-oda mozogva alkot képet jelenünkről Molnár Csaba Dekameronja, ítéletek nélkül, felszabadultan.