Sikeresen késleltették, sőt visszafordították egereknél az öregedés olyan jeleit, mint a ráncok, az izomvesztés vagy a szemen kialakuló szürkehályog.
Sikeresen késleltették, sőt visszafordították egereknél az öregedés olyan jeleit, mint a ráncok, az izomvesztés vagy a szemen kialakuló szürkehályog.
„Sokszor azt gondolom, Pesten mintha a felit értenék, Erdélyben mintha a dupláját. Itt azt is értik, amit én nem értek” – állítja Berecz András, akiről azt mondják, úgy peregnek nyelve alatt az ízes szavak, mint nagyanyja keze alatt a rokka. Mesél is ő mindenkinek: vonaton az utastársaknak, sorban állás közben a vásárolóknak. Mesél Magyarországon, mesél a határokon túl, akár tolmács segítségével Kanadában, ha kell. Ezúttal Marosvásárhelyre még tanítani is érkezett, mi pedig mindezekről faggattuk a mesemondót.
A szicíliai Selinunte ókori Zeusz-templomának újjáépítését szorgalmazza egy író. A politika minél előbb megvalósítandó ötletnek, a szakma őrültségnek tartja.
Felére esett vissza az olaszországi szelídgesztenye-termés a fákat megtámadó ázsiai – kínai – rovar miatt.
Mi vezetett azoknak a vesztéhez, kiknek nyomait az autópálya építői megtalálták? És merre forog a történelem kereke?
A diagnosztikus megfigyelés vagy folyamatos kórházi ellátás végett gyógyintézetben lévő beteg szívműködését, légzését vagy hőmérsékletét folyamatosan követni kell, de a páciens nem lehet folyamatosan az őrzőszobában, már csak a külső laboratóriumban végzett vizsgálatok miatt sem.
Egy 2250 éves múmia radiológiai vizsgálata azt mutatja, hogy a prosztatarák, a modern betegségek egyik legelterjedtebb típusa az ókori egyiptomiakra is kihatással volt.
Alexis Jenni első regénye, a L'art français de la guerre (A háború francia művészete) című műve kapta meg szerdán a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t.
Ami késik, nem múlik! Bár az idén tavasszal esedékes rendezvényt nem szervezték meg, 2012 tavaszán mégis szemtanúi lehetünk díjnyertes előadásoknak.
A legendás színész a Cambridge-i Egyetemen mondta el cseppet sem kedves véleményét azokról, akikkel a szerepet megosztotta.
Egy lövészetet oktató férfi rádióhirdetésében kizárta a liberális érzelmű és a muszlim vallású embereket óráiról.
Múlt pénteken a kolozsvári Cseke Róbert, azaz Indie Folker koncertezett közel két órán át a nemrég nyílt Culina Nostra Bisztróban.