Újabb dramatikus táncalkotást mutat be a Honvéd Táncszínház a Fesztivál Színházban csütörtökön délután és pénteken este: négy évnyi sikersorozat után az Egri csillagok című Gárdonyi-regény alapján készült táncjátékot A Tenkes kapitánya váltja.
Újabb dramatikus táncalkotást mutat be a Honvéd Táncszínház a Fesztivál Színházban csütörtökön délután és pénteken este: négy évnyi sikersorozat után az Egri csillagok című Gárdonyi-regény alapján készült táncjátékot A Tenkes kapitánya váltja.
Az elmúlt napokban már egészen jól lehetett látni a mandrillok csapatának legifjabb tagját. A most egyhónapos kölyök persze csaknem folyamatosan anyjába csimpaszkodik, így a gondozók az apróság nemét sem tudták még megállapítani.
Tóth Erzsébet író, költő, publicista kapja az idén a Ratkó József-díjat a Hangsúly Művelődési és Művészeti Alapítvány Kuratóriuma döntése szerint.
A berlini fal lebontásának huszadik évfordulója kapcsán a budapesti OSA Archívumban szerdán Rohmann Ditta csellóművész egy komolyzenei koncert rekonstrukciójára vállalkozik, emléket állítva az eseményeknek és Msztyiszlav Rosztropovicsnak.
Családtörténeti kötet jelent meg Pilinszky Jánosról; unokahúga, Kovács Erika könyvében a visszaemlékezések, fényképek mellett a Pilinszky-családrajz, valamint a híres operaénekes, Pilinszky Zsigmond pályaképe is helyet kapott.
Jogerős bírósági döntés után hétfőn visszaadott egy XIX. századi karosszéket a Sigray-hagyaték örököseinek a budapesti Iparművészeti Múzeum (IMM). Gróf Sigray Antal leszármazottai a helyszínen közölték: az intézménytől és másik két múzeumtól még további több száz műtárgy visszaszolgáltatását várják.
Az elmúlt közel négy és fél évtizedben Johnny Winter egyedülálló gitárjátékával hatalmas népszerűségre tett szert a bluesrajongók berkeiben.
Popszámmal emlékezik csillagász barátjára, a néhai Carl Saganra Stephen Hawking elméleti fizikus.
Elhunyt József Farkas akadémikus, irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség tagja; a tudóst hétfőn, 88 éves korában érte a halál.
Elégedett a hétvégén zárult marosvásárhelyi könyvvásárral a szervezők, kiadók és kereskedők többsége. A gazdasági válság ellenére is sokan betértek a városi színház előcsarnokába és vásároltak a kötetekből - írja az Új magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.
Elhunyt Éri István történész-régész, a Veszprém Megyei Múzeumigazgatóság első igazgatója, a Tájak-Korok-Múzeumok mozgalom és a Pulszky Társaság-Múzeumi Egyesület alapítója.
Jacques Audiard börtönthrillerét, A prófétát hat kategóriában jelölte díjára az Európai Filmakadémia (EFA); a mozi májusban elnyerte a cannes-i filmfesztivál zsűrijének nagydíját, és Franciaország a legjobb külföldi film Oscar-díjára is nevezte.