A XVI. Országos Tervezőgrafikai Biennále 200 művészének 400 munkája látható keddtől a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay-termében Budapesten.
A XVI. Országos Tervezőgrafikai Biennále 200 művészének 400 munkája látható keddtől a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay-termében Budapesten.
November 13-án, pénteken, a szerencsések a Dürer kertben láthatják majd az Erik Sumo Band-et. Repertoáron a szeptember elején megjelent, egyes kritikák által az év legjobb honi poplemezeként értékelt, Bajleves, azaz a The Trouble Soup hanganyaga.
2009. november elején mutatta be óvodás korú gyermekeknek szóló mesekönyv sorozatának első kötetét Lolamesék – Paracsidom kertészet címmel D. Tóth Kriszta, televíziós szerkesztő-műsorvezető, író.
Újabb áldozatot szedett a globális gazdasági válság: a Honolulu Szimfonikusok bejelentették, hogy az elapadt pénzügyi támogatások miatt kénytelenek lemondani az idén még hátralevő koncertjeiket és csődvédelmet kérnek.
A közönség szavazatai alapján a Burma VJ - Tudósítás egy zárt országból című film nyerte a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 1500 eurós (több mint 400 ezer forintos) fődíját - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Kilencszázezer dolláros díjat nyert egy seattle-i cég fejlesztő csapata az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA által egy űrlift tervezésére meghirdetett pályázaton. Az űreszköz ötlete először egy tudományos fantasztikus regényben fogalmazódott meg.
Michael Jackson This Is Itje révén újabb legendás darabbal bővült a koncertfilmek sora. Íme az öt talán legismertebb alapvetés - a teljesség igénye nélkül.
Az olaszok túlnyomó többsége, 84 százaléka támogatja, hogy feszület legyen az osztálytermekben - derült ki egy vasárnap közzétett felmérésből.
A Jukosz (Yukos) orosz olajtársaság hat éve bebörtönzött alapítójának ajánlott szimfóniát mutattak be a hét végén a Moszkvai Konzervatóriumban.
Egy nappal a történelmi évforduló előtt már vasárnap megkezdődtek a berlini fal leomlásának 20. évfordulójával kapcsolatos ünnepségek a német fővárosban.
Teltházas bemutatók és fantasztikus hangulat - így summázta a díjnyertes filmek vetítése közben a vasárnap befejeződő Nemzetközi Tudományos Filmszemle tapasztalatait a fesztivál igazgatója.
A zsidó-arab duó, Noa és Mira Awad kapta az idei Haviva Reik izraeli békedíjat.
Az izraeli béke- és oktatási központ, a Givat Haviva vasárnapi közlése szerint ezzel a két énekesnek az izraeli-arab párbeszéd érdekében kifejtett tevékenységét ismeri el.