A színház, mely már igen régóta szolgál az Oscar-díjak átadásának helyszínéül, már nem fogja a Kodak Színház nevet viselni.
A színház, mely már igen régóta szolgál az Oscar-díjak átadásának helyszínéül, már nem fogja a Kodak Színház nevet viselni.
Charles Anthony 1954 és 2010 között volt a New York-i Metropolitan operaház énekese. Ez idő alatt összesen 2.928 alkalommal állt a nézők elé, így jelenleg is ő az abszolút rekorder.
Megnéztük, hogy mennyi is az annyi a készülő államadósság-csökkentő koncert esetében.
Közel másfélezer verset küldött be az a hatszáznál több irodalombarát, aki versben mondta el a szerelemmel kapcsolatos élményeit az Allee Bevásárlóközpont „Szavakkal szeretni” című pályázatán.
Olykor előjön belőlünk az állat, s ilyenkor vagy újabb állatjelmezbe bújunk, vagy teljesen csupasszá válunk. Az Állatok Farsangja egy olyan többzenekaros farsangi buli, ahol nem kell rejtegetned a benned élő állatot. 2012. március 2., Budapest, A38.
Az egyik alkalmazott már nem bírta tovább, gondos tervet dolgozott ki a kollégák lemészárlására.
A román legfelső bíróság által elismert Paul hercegnek nincs semmi esélye, hogy örökölje a román királyi család vagyonának egy részét, de arra sem, hogy átvegye a család jelenlegi fejének, Mihály királynak a helyét.
Tizenegy frankofón ország 23 filmje lesz látható Budapesten a 2. Frankofón Filmnapokon, amelyet február 23. és március 2. között rendeznek meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Hódító Vilmos korából származó egyedülálló középkori ezüstpénzt találtak Nagy-Britanniában, Gloucester közelében.
A négy fal, tető, kerítés kombó funkcionális ugyan, de szó mi szó, az épületek nagyja kissé már unalmas, főleg egy igazi nagyvárosi számára, aki semmi egyebet nem lát napközben, mint egymás mellé állított téglatesteket.