A művészlét egyik nagy hátulütője, hogy sok esetben maga az alkotó holtában többet ér, mint élve. Mert akkor meg kell dicsérni, és fizetni is kéne neki.
A művészlét egyik nagy hátulütője, hogy sok esetben maga az alkotó holtában többet ér, mint élve. Mert akkor meg kell dicsérni, és fizetni is kéne neki.
Csütörtökön este autóbalesetben elhunyt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész – közölte az MTI-vel Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. A Zeneakadémia tanárárát 53 éves korában érte a halál.
Az 1937. április 28-án született politikus, Szaddám Huszein egy személyben volt államfő, a hadsereg főparancsnoka, a Forradalmi Parancsnokság tanácsának elnöke és a Baath párt iraki parancsnokságának titkára és a párt fegyveres szárnyának első embere, miközben három vesztes háború fűződik nevéhez (Irán, Kuvait, illetve az Amerikai Egyesült Államok).
Exkluzív interjút adott a közmédia számára Angelina Jolie Oscar-díjas színésznő, aki rendezői bemutatkozásáról, az In the Land of Blood and Honey című filmről beszélt az m1 csatornának.
Leonardo Da Vinci ötszáz éves festményét a Louvre-ben restaurálták, amikor a szakemberek „túltisztították”.
Öt évig folyamatosan fényképezték a lapolvasóba telepített hangyacsaládot, melyből összeállt a folyamatosan épülő és összeomló mini-világ.
Szemtanúk szerint széthullóban van a Róma jelképének számító épület.
Ha egy gyerek összefirkálja a régi fényképeket, akkor tönkreteszi, ha egy művész összeszurkálja, az művészet. Maurizio Anzeri nem ismer kegyelmet.
Mit csinálnál, ha a metrón felbukkanna pár meztelen felsőtestű, groteszk módon tekergőző gázmaszkos fiatal? A New York-iak semmit.
Újra dalszövegeket ír Bereményi Géza, aki a fiatal zenészekkel megszülető számokból turnét tervez 2012-re; a Kossuth-díjas író–rendező korábbi, Cseh Tamással közös dalaiból várhatóan egy német nyelvű lemez is megjelenik jövőre.
Kirúgták a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szakszervezeti vezetőit, mert éhségsztrájkba kezdtek a közmédia előtt a hírmanipuláció ellen.