Ai Weiwei hiányzott tajvani kiállításáról.
A férfiak gyorsabban esnek szerelembe, és háromszor annyi férfi vall szerelmet elsőként, mint nő - állítja kutatásai alapján egy amerikai pszichológus.
Tartalék főváros építésén gondolkodik Japán, a település átvenné Tokió szerepét, ha a fővárosban nagyobb földrengés vagy más katasztrófa miatt megbénulna az élet.
Így mulatnak a fanatikus balkániak, akiknek semmi sem drága. Mert a pénz nem számít, csak a muzsika. Az A38-on rendezett bulin minden kiderült.
Október 31-én lesz ötvenéves Peter Jackson, A Gyűrűk Ura mesevilágának filmre álmodója, napjaink egyik legsikeresebb filmrendezője.
A magyar „temetés” szó elsősorban azt jelzi, hogy az elhunyt testét egy földbe ásott gödörbe teszik, majd betemetik azt. A módszer a nyugati világban igen elterjedt, de több más kultúrában halottgyalázással érne fel.
"Akinek mindent biztosítottak abból is lehet ganyé ember ...
Sokszor azt gondolom, Pesten mintha a felit értenék, Erdélyben mintha a dupláját. Itt azt is értik, amit én nem értek” .
Vasárnap hajnalban életének 86. évében elhunyt Körtvélyes Géza Széchenyi- és Erkel Ferenc-díjas tánctörténész, esztéta, kritikus, főiskolai tanár - közölte az MTI-vel Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója.
Inner Mission címmel szólóalbummal jelentkezett Alba Hyseni. A nem mindennapi hanggal rendelkező, albán származású énekesnő, aki már 15 éve él Budapesten, lemezét november 7-én a fővárosi Instantban mutatja be a közönségnek.
Bajnokok Ligája címmel látható a Momentán Társulat foci témájú improvizációs irodalmi estje a Millenáris Fogadóban november 2-án, szerdán.
Az Oscar-díjas rendező személyesen vette át a trófeát Spanyolország egyik legnagyobb nemzetközi filmművészeti találkozóján szombaton.